Júniusban az euróövezetben az éves infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,5 százalék volt a májusi 2,6 százalék után. Egy évvel korábban, tavaly júniusban 5,5 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke. Havi összevetésben 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak május után júniusban is.
Fotó: Depositphotos
Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának éves növekedési üteme 2,5 százalékra lassult júniusban a májusi 2,6 százalékról. A szolgáltatások júniusban 4,1 százalékkal drágultak az előző hónapban jegyzett azonos mértékű áremelkedést követően. Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció május után júniusban is 2,9 százalék volt az elemzők által várt 2,8 százalék helyett.
A júniusra vonatkozó végleges adatokat július 17-én ismerteti az Eurostat. (MTI)

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




