2p
Áprilisban ismét volt infláció, igaz, szinte minimális 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

 

 

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt jelentős mértékben csökkent az üzemanyagok ára. A legnagyobb mértékben a fogyasztási főcsoportok között a szeszes italok, dohányáruk drágultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

Az áfacsökkentés hatásai

Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukoré 19,5, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 14,2, a csokoládé és kakaóé 6,4, az étolajé 5,6 százalékkal. A sertéshús ára 17,8, a tejé 9,2, a sajté 5,1 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,3, a szolgáltatások 1,6, a tartós fogyasztási cikkek 1,0, a ruházkodási cikkek 0,3 százalékkal drágultak.

Sokba kerül a ruha

Az egyéb cikkekért (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 3,8, ezen belül a járműüzemanyagokért 10,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A háztartási energia ára 0,1 százalékkal csökkent.

Forrás: KSH

Az előző hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszerek 4,4, a csokoládé és kakaó 3,1, a cukor 1,5, a liszt 1,2 százalékkal drágult. A tojás ára 2,6, az étolajé 1,1 százalékkal csökkent. A fogyasztási főcsoportok közül – szezonváltás miatt – a ruházkodási cikkek drágultak a legnagyobb mértékben (2,4%). Az egyéb cikkek átlagosan 1,9, ezen belül a járműüzemanyagok 4,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások ára 0,6, a szeszes italok, dohányáruké 0,2 százalékkal nőtt. A háztartási energia ára átlagosan nem változott. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Idén január és április között az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG