3p

A németországi háztartások több mint kétharmada kevesebbet fűt az idén, mint tavaly - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.

A YouGov közvélemény-kutató reprezentatív vizsgálata szerint a németek nagy többsége megfogadta a szövetségi kormány tanácsát, és igyekszik takarékosabban fűteni; bő kétharmaduk, 68 százalékuk fűti az otthonát kevésbé, mint egy évvel korábban.

A legtöbb német igyekszik spórolni a fűtésen is.  Fotó: Depositphotos
A legtöbb német igyekszik spórolni a fűtésen is. Fotó: Depositphotos

Minden második német háztartás sokkal kevesebbet fogyaszt, mint az előző fűtési szezonban, és minden tizedikben egészen november végéig kivártak a fűtés beindításával. A többség - 56 százalék - azért fűt kevésbé, hogy pénzt takarítson meg, 20 százalék a szokásosnál kevésbé hideg időjárás miatt, 15 százalék pedig azért, hogy hozzájáruljon az energiaellátás biztonságához, és csupán 6 százalék mindazok aránya, akik az éghajlatváltozás ellen szeretnének tenni a fűtés visszafogásával.

Németországban a földgáz az első számú energiahordozó a lakások fűtésében. A nagyjából 40 millió otthon csaknem felét, 49 százalékát fűtik gázzal, és a lakások 14 százalékát ellátó távhőszolgáltatók nagy része is földgázzal működteti erőműveit.

Az utóbbi évtizedekben Oroszország volt a legnagyobb földgázszállító, Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Ez Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt megváltozott, mert Moszkva fokozatosan visszafogta, majd nyár végén leállította vezetékes szállításait, holott a háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt európai uniós szankciók nem érintik a földgázkereskedelmet.

A két országot közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával teljesen megszűnt a behozatal, így 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.

A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés, felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első - wilhelmshaveni - terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják.

A szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni. A hatóság legutóbbi, hétfői  jelentése szerint "a németországi gázellátás stabil" és "az ellátás biztonsága továbbra is garantált", a földgáztárolók töltöttségi szintje pedig 96,98 százalékos, de a téli gázhiány elkerüléséhez szigorú takarékoskodás, a fogyasztás lehetőleg 20 százalékot elérő csökkentése is szükséges.

(MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG