2p

Ismét leállították a termelést az egyetlen romániai műtrágyagyárban, a marosvásárhelyi Azomuresben. A drága gázra hivatkoznak - bár korábban megkérdőjelezték, hogy ez a leállás valódi oka.

Az üzemben, melyet néhány hetes működést követően februárban leállítottak, június végén indult újra az ammónia és a műtrágya gyártása 50 százalékos kapacitással - írja az economedia.ro alapján az MTI. Piaci források szerint a cégvezetés a földgáz drágulása miatt függesztette fel ismét a termelést.

A svájci Ameropa tulajdonában levő Azomures kombinátban először 2021 decemberében állították le a termelést, arra hivatkozva, hogy az aktuális gázárak mellett nem kifizetődő. Azóta, rövid időszakokra, több alkalommal újraindították. A vállalat vezetősége ismételten sürgette a bukaresti kormányt, hogy nyújtson állami támogatást az energiaigényes iparágak számára.

Az Azomures a legnagyobb gázfogyasztó Romániában, egy átlagos évben 1 milliárd köbméter földgázt használ fel, és 1,3 millió tonna műtrágyát állít elő. A több mint 900 főt foglalkoztató cég forgalma két év alatt hozzávetőleg 28 százalékkal csökkent, a tavalyi évet 1,858 milliárd lej (147,766 milliárd forint) árbevétellel és 72,577 millió lej (5,772 milliárd forint) veszteséggel zárta.

Többször is leállt az utóbbi években a gyár, mindig a dráguló gázra hivatkoztak.
Többször is leállt az utóbbi években a gyár, mindig a dráguló gázra hivatkoztak.
Fotó: Azomures

 Az európai tőzsdéken a földgáz jegyzése éves csúcsra ugrott, miután Ukrajna behatolt Oroszország területére, és az ukrán hadsereg elfoglalt egy gáztranzit-állomást is.

Az európai gázár alakulása a TTF holland gáztőzsdén. Forrás: Barchart
Az európai gázár alakulása a TTF holland gáztőzsdén. Forrás: Barchart

A magas gázár csak ürügy?

A Maszol.ro korábbi cikke szerint egyébként "kamu', hogy a drága földgáz miatt szünetelt többször is a termelés az Azomureș kombinátban. A lap azt írta: a gyár berendezéseinek egy részét fel kellene újítani, hogy ne ismétlődhessen meg egy 2021-es robbanás, a tulajdonos azonban ódzkodik a kiadástól.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG