3p

Az orosz vezetés számára nehezen magyarázható kudarc az ukrán hadsereg betörése Kurszk megyébe, ahonnan egy hét alatt sem sikerült kiverni őket. Ugyanakkor a támadásnak járulékos hatása is van, az európai földgázárak ugyanis megugrottak, ami a magyar gazdaság számára egyértelműen érvágást jelent.

Az orosz kommunikáció szerint ugyan többször megállították már az ukrán támadást, ám számos vizuális bizonyíték jelzi, hogy egyre mélyebb lett a betörés. Eddig elsősorban falvakat és egy ötezres kisvárost sikerült az ukrán erőknek elfoglalniuk, ám a kezükre került a péntek esti információk szerint a szudzsai gáztranzit-állomást is, amely a Gazprom tulajdonában van - írja a háború gázellátásra és gázpiacra gyakorolt hatásáról laptársunk, az Mfor.  

Ugyan az attak legnagyobb trófeájának számító ukrán eredményt a megjelent fotók ellenére továbbra is vitatják, az energiapiaci mozgásokból úgy tűnt, hogy a befektetők hitelt adnak a gáztranzit-állomás elfoglalásának. Az európai tőzsdéken ugyanis a földgáz jegyzése éves csúcsra ugrott, a szakértők pedig az árfolyam mozgását a sikeres ukrán támadással magyarázták. Az Ukrajnán át futó vezetéken ezen a ponton keresztül halad a földgáz. Ugyan a korábbiaknál jóval kisebb mennyiséget szállítanak, nagyjából évi 15 milliárd köbmétert, ennek kiesésétől tartanak a szakértők. A támadás miatt ugyanis akár véletlenül is kilőhetik a tranzitállomást, ami a szállítások leállásával járna.

Mennyire gázos a helyzet?
Mennyire gázos a helyzet?
Fotó: Depositphotos

Felmerül, hogy mi lesz azokkal az országokkal, amelyek orosz gázt vásárolnak. Kell-e például Magyarországon ellátási nehézségektől tartani? A publikus adatok alapján szinte biztosan nem okoz a vezeték leállása sem ellátásbiztonsági problémákat. Európa-szerte ugyanis meglehetősen magas a tárolók töltöttségi szintje, nincs ez másképpen Magyarországon sem. A július 15-ei adatok szerint a hazai tárolókban 5,13 milliárd köbméter gáz volt, és mivel azóta a vezetékek forgalmát jelző adatok szerint folyamatos volt a szállítás mind a Testvériség vezetéken, mind a Szerbia irányából jövő Török Áramlaton, valószínűsíthetően jelenleg 5,6-5,7 milliárd köbméter lehet a tartalék mértéke. Mindez 80 százalék feletti telítettséget jelent. Összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy 2021-ben és 2022-ben is 5 milliárd köbméter körül volt a tárolókban lévő gáz mennyisége október közepén, a betárolási időszak végén. A cikkből kiderül az is, hogy a drága gáz a magyar költségvetésnek okozhat gondot, amely amúgy sincs túl jó állapotban. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG