Miután szeptember 9-én izraeli rakéták csapódtak a katari főváros, Doha területén egy épületbe, ahol a Hamász vezetői üléseztek, rögtön elég súlyos kérdések merültek fel. Mindenekelőtt, hogy miként volt képes végrehajtani ezt a támadást Izrael katari területen úgy, hogy a célponttól néhány kilométerre található az egész térség legnagyobb amerikai katonai támaszpontja, és Katar sok-sok milliárd dollárt költött az elmúlt években amerikai légvédelmi rendszerekre?
Aztán: tudott az Egyesült Államok előre a támadásról? Ha igen, miért engedélyeztek egy ilyen csapást egy szuverén ország, ráadásul az USA egy fontos közel-keleti partnere/szövetségese területén? Ha tudtak róla, de nem értettek vele egyet, miért nem akadályozták meg? Ha nem tudtak róla, akkor miért nem léptek közbe, és végső esetben miért nem csinált semmit a gyakorlatilag az amerikaiakkal közösen működtetett katari légvédelem?
A Fehér Ház tájékoztatása szerint Izrael az utolsó utáni pillanatban értesítette csak az amerikai illetékeseket a támadás tényéről – és nem tervéről, mert a rakéták ekkor már a levegőben haladtak a cél felé. Más izraeli és amerikai tisztviselők szerint már korábban tájékoztatta az izraeli kormány az amerikai vezetést. Jelenlegi tudásunk alapján lehetetlen igazságot tenni a kérdésben. Az viszont biztosnak látszik, hogy a Katarban, és különösen a Doha melletti, El-Udeid légibázison állomásozó amerikai katonáknak senki sem szólt előre.
Másfelé néztek?
De ettől még ott van a kérdés, hogy ha ismeretlen célú és eredetű rakéták zuhannak Doha belvárosára, azt miért nem tudta megakadályozni a katari-amerikai légvédelem? Nos, erről sok mindent elárult Derek C. Fance altábornagy, az amerikai légierő délkelet-ázsiai és közel-keleti térségért felelős parancsnokságának (AFCENT – Air Force Central) főparancsnoka.
„Az Izrael által a Hamász célpontja ellen Dohában végrehajtott csapás olyasvalami volt, amire nem voltak előrejelzéseink vagy figyelmeztetéseink, mert nem szántunk rá megfigyelési kapacitásokat és figyelmet. Ez nem olyasmi volt, amire számítottunk”
– ismerte el France.
Az első hírek még arról szóltak, hogy a támadást végrehajtó izraeli gépek Irak felett átrepülve, Katart északi irányból, a Perzsa-öböl felett megközelítve lőtték ki a rakétáikat. Tehát nagyjából onnan, ahonnan egy Irán irányából érkező rakéta- vagy dróntámadásra lehetne számítani.
Valójában azonban nem ez történt. Az izraeli gépek a Vörös-tenger felett repülve lőttek ki levegőből indítható ballisztikus rakétákat, amelyek aztán Szaúd-Arábia felett (minden bizonnyal nagyon nagy magasságban, valószínűleg egyenesen a légkörön túl) átrepülve érkeztek meg Katar fölé, majd csapódtak be Dohában.
Mint France elmondta, ez döntő tényező volt, ugyanis a Katarban állomásozó erők „szemei” Irán felé voltak fordítva, és „hátulról”, a szövetséges Szaúd-Arábia irányából nem számítottak támadásra.
„Miközben kitűnő rendszereink vannak, amelyek sok különböző dolgot észlelni tudnak, ezek az eszközök általában Iránra, és más olyan dolgokra fókuszálnak, ahonnan támadásra számítunk”
– fogalmazott France.
Fotó: IAI
Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenfajta előzetes észlelés nélkül csapódtak be az izraeli rakéták. France elmondta, az ő rendszereik voltak az elsők, amelyek jelezték, hogy valamilyen támadás van folyamatban Katar ellen. Az amerikai haderőnek vannak olyan űrben telepített rendszerei, amelyek képesek az egész világon érzékelni ballisztikus rakéták indítását, azonban arra egyelőre csak erősen korlátozottan képesek, hogy ezeknek a rakétáknak a pályáját kövessék és bemérjék repülés közben. A katari támadás egyik következménye éppen az is lehet, hogy a Pentagon még inkább megpróbálja felgyorsítani a már egyébként is zajló fejlesztéseket e képességek irányába. France szerint azonban nem feltétlenül a képességekkel volt a probléma, hanem a felkészültséggel. Megvoltak egy ilyen támadás érzékeléséhez és elhárításához szükséges eszközök a térségben, csak éppen nem számítottak egy ilyen támadásra, és a kommunikáció sem volt tökéletes.
Elég a Patriot?
Akárhogy is, a katari csapás két szempontból is megrendíthette az Arab-öböl térségében található, eddig főként amerikai eszközöket vásárló és az amerikai biztonsági védőernyő alá tartozónak tekintett államoknak a saját biztonságukba vetett bizalmát. Elsősorban Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, de kisebb mértékben Bahrein, Kuvait és Omán is hatalmas összegeket költöttek el az amerikai védelmi cégeknél, és az amerikai fegyverekhez, védelmi eszközökhöz való hozzáférésért bizonyos mértékben hajlandóak voltak igazodni az amerikai külpolitika irányvonalához is – akár éppen Izrael kérdésében is.
Ha megkérdőjeleződik az, hogy az amerikai eszközök és rendszerek képesek megvédeni ezeket az országokat, akkor az egyszerre rossz hír az amerikai védelmi iparnak, az amerikai kormányzatnak és ezen országok vezetőinek is.
Fotó: Wikimedia
Nem mellékes kérdés az sem, hogy valójában akkor az amerikai eszközök képességeivel van-e gond, vagy jobb felkészültséggel és több figyelemmel el tudták-e volna végezni a feladatokat. Ha az utóbbi igaz, akkor az a könnyebbik eset, ha az előbbi, akkor viszont az érintett országok esetében a haderőfejlesztés teljes iránya kérdőjeleződhet meg.
Más védőernyőt kereshetnek
Még ennél is nagyobb felfordulást okozhat a régióban, ha az öböl-menti országok arra jutnak, hogy az Egyesült Államok nemcsak adott esetben nem tudja, de nem is akarja megvédeni őket. Izrael mindig is kiemelt helyet kapott az amerikai külpolitikában, és a 2023-as izraeli terrortámadás óta az izraeli vezetés is sokkal agresszívabban lép fel nemcsak Gázában, de a szomszédos államok tekintetében is. Az idén Irán ellen indított „tíznapos” háború pedig még egy lépcsőfokot jelentett az eszkalációban.
De azért mégiscsak más csipogók ezreit felrobbantani Libanonban, a polgárháborús Szíriában bombázni és területeket foglalni, a nemzetközi páriának számító Irán nukleáris programját támadni, mint a nemzetközi politikában, gazdaságban, vagy éppen sportban is elismert szereplőnek számító Katart megbombázni. Legalábbis szeptember 9-éig ezt gondolhatták a térség arab országainak vezetői.
Ha viszont Izrael adott esetben ellenük is szabad kezet kap Washingtontól, az más helyzetet teremt. A gázai konfliktus előtti évek az öböl-menti országok lassú közeledését hozták Izraellel, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek az Ábrahám-megállapodások keretében hivatalosan is elismerte Izrael állam létét. Izraelt az öböl-menti országok nem tartották közvetlen biztonsági fenyegetésnek, sőt az izraeli politikai és biztonsági vezetők nyitott fülekre találtak azzal az érveléssel, hogy a szélsőségesek és fanatikusok elleni küzdelemben közösek az öböl-menti államok és Izrael érdekei.
Ezt a szép lassan felépített létesítményt is alaposan megrengették a Dohában becsapódó izraeli rakéták. A Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) éles hangon ítélte el a támadást, és a szervezet védelmi tanácsának szeptember 18-ai ülése után kiadott közleményben a Katar elleni attakot „az összes GCC-állam elleni támadásnak” tekintik, illetve kimondták, hogy lépéseket tesznek „közös védelmi mechanizmusok, illetve az Öböl elrettentési kapacitásinak aktiválására”.
Kicsivel később aztán Szaúd-Arábia és Pakisztán jelentette be, hogy új védelmi együttműködési megállapodást kötöttek, amely a Pakisztán nukleáris csapásmérő képességeire is kiterjed. A megállapodás értelmében a felek kölcsönösen mindkét ország elleni támadásnak tekintik, ha bármelyik felet támadás éri.
„Ami nekünk van, és amilyen képességeink vannak, azt (Szaúd-Arábiának) is rendelkezésre bocsátjuk a megállapodás szerint”
– szögezte le Havadzsa Mohammad Ászif pakisztáni védelmi miniszter.
Persze jó kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan is fog működni, de a lépés egyértelműen azt jelzi, hogy a GCC országai keresik a lehetőségeket egy, az Egyesült Államoktól független biztonsági ernyő létrehozására.
A másik oldalon viszont egyelőre Izraellel szemben tapasztalható némi visszafogottság a GCC államainak részéről. Ugyan a támadást erőteljes kifejezésekkel ítélték el, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek egyelőre nem mondták fel az Ábrahám-megállapodásokat, és Katar továbbra is közvetít valamilyen formában a gázai tűzszünettel kapcsolatban a Hamász, Izrael és az Egyesült Államok között.
Azonban egyértelmű, hogy Katar megtámadásával tényleg egy vörös vonalat lépett át Izrael, és ezzel olyan folyamatok indultak el a Közel-Keleten, amelyeknek egyelőre nem láthatjuk tisztán a végkifejletét. És Benjamin Netanjahu a támadás után arról beszélt, hogy Izrael nem zárja ki a lehetőséget, hogy hasonló csapásokat hajtson végre a Hamász vezetői ellen, „akárhol is vannak”.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel. 
Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
