2p

De az Egyesült Államoknak az elnök szerint van ideje.

Donald Trump amerikai elnök azt valószínűsíti, hogy a következő egy hét folyamán létrejön a megállapodás Iránnal.

Az elnök hétfőn az ABC News televíziónak adott telefoninterjúban úgy fogalmazott, hogy a nap folyamán volt egy kis „fennakadás”, amit sikerült rendezni. Szavait magyarázva hozzátette, hogy iráni részről felmerültek aggályok Izrael libanoni műveletei miatt, amit sikerült elhárítania azzal, hogy beszélt mind az izraeli miniszterelnökkel, mind a Hezbollah képviselőivel a fegyveres akciók leállításáról.

Donald Trump azt hangoztatta, hogy a megállapodás Iránnal

„egy katonai győzelemnél is jobb”,

ugyanakkor elismerte, hogy nem könnyű elérni az egyezséget. Egyben megerősítette, hogy egyelőre nem hagyta jóvá az elé terjesztett megállapodástervezetet, mert néhány pontban változtatást akar.

Az elnök közösségi médiaoldalán megjelent bejegyzésében azt írta, hogy a tárgyalások Iránnal „nagy ütemben folytatódnak”.

Nem sokkal korábban az amerikai elnök az NBC News televíziónak adott nyilatkozatában azt sem zárta ki, hogy egy időre megszűnnek a tárgyalások Iránnal, amit azzal egészített ki, hogy az Egyesült Államoknak van ideje, Irán viszont ezalatt rengeteg pénzt veszít a tengeri blokád miatt.

„Azt gondolom, hogy hallgatni nagyon jó lehet, és azt meg lehet tenni hosszú ideig” – fogalmazott, de hozzátette, hogy ez nem jelent egyet automatikusan az Irán elleni bombázás folytatásával, hanem csak a blokád fenntartását jelenti.

Donald Trump arra reagált, hogy hétfőn az iráni állami média azt közölte, hogy Teherán leállít minden közvetett üzenetváltást az Egyesült Államokkal Izrael Libanon területén végrehajtott katonai műveletei miatt.

Az amerikai haderő hétfőn azt közölte, hogy az iráni kikötőkre vonatkozó zárlat jegyében már 121 hajót fordítottak vissza.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG