2p

Nem fogják megadni magukat.

Elkerülhetetlennek nevezte az Egyesült Államokkal vívott háború folytatását kedden Mohammed Dzsafar Aszadi, az iráni fegyveres erők vezérkara, a Hatam al-Anbijá egyik vezetője.

„Az Egyesült Államok teljes megadást követel tőlünk, az iráni nép azonban sosem fog kapitulálni (...) Márpedig megadás nélkül a háború elkerülhetetlen; így hát várjuk a háborút és nem félünk ”

- szögezte le a parancsnokság ellenőrzésért felelős vezető-helyettes, akinek szavait az IRIB iráni állami műsorszóró tolmácsolta.

Elmondta, hogy bár a harcokat az ország védelmi kapacitása is megsínylette, a hadiipar nem állt le, és a termelést sikerült olyan helyekre menekíteni, amelyek „teljes mértékben rejtve vannak az ellenség előtt”.

Aszadi emellett azt vetette az Egyesült Államok és szövetségesei szemére, hogy az 1979-es iráni iszlám forradalom óta igyekszik meggyengíteni a síita államot, ám emlékeztetett arra, hogy ezek az erőfeszítések még a nyolc éven át tartó iráni-iraki háború alatt sem jártak sikerrel, annak ellenére sem, hogy a bagdadi vezetést abban az időben a Szovjetunió is támogatta.

Donald Trump amerikai elnök azon, április elején tett kijelentésére reagálva, amely szerint az amerikai erők „a kőkorszakba bombázzák vissza Iránt”, Aszadi leszögezte:

„azt üzenjük, hogy ha már nem maradna semmink, majd kövekkel harcolunk Amerika ellen”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG