2p
Egy hónap alatt 1,8, tavaly szeptemberhez képest - munkanaphatástól megtisztítva - 3,1 százalékkal emelkedett a magyar ipar teljesítménye. A válság mélypontja óta a legmagasabb szinten van a negyedéves és a havi ipari termelés.

2013 szeptemberében – előzetes adatok alapján – az ipari termelés 5,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index 3,1%-kal emelkedett. A termelés az év első kilenc hónapjában az egy évvel ezelőtti szinten maradt.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index szeptemberben 1,8%-kal nőtt.

Továbbra is az autóipar húz

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatokat ismertetve rámutatott: az ipari termelés folyamatosan hónapról-hónapra növekszik, jelenleg a 2008-as válság mélypontja óta a legmagasabb szinten van a negyedéves és a havi ipari termelés egyaránt. A munkanaphatással kiigazított adat utoljára júliusban volt ezen a szinten - tette hozzá.

A fő hajtóerőt továbbra is a járműgyártás jelenti, és erőteljes növekedést mutatnak a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok is - tette hozzá.

A második jó hír pénteken

Biztató adat érkezett ma reggel az exportról is - a külkermérleg javult, és végre a kivitel bővülésének köszönhetően - részletek >>

Felfelé mutat a trend

Az ipari termelés növekedése nem volt meggyőző az előző hónapokban: 2013-ban mindössze két alkalommal regisztráltak bővülést az ágazatban az előző év azonos időszakához képest.

Előzetes elemzésében Balatoni András, az ING vezető elemzője azt írta: számos jel utalt ugyanakkor arra, hogy az ipari konjunktúra javulása a küszöbön áll - az ipari vállalatok várakozásai folyamatosan javultak, az optimizmus emelkedett, a beszerzési menedzser index a növekedési küszöbérték felett áll, emellett pedig a megrendelés-állomány kétszámjegyű bővülése volt megfigyelhető az elmúlt hónapokban.

Persze a termelési adat nagyon változékony, akár egyetlen gyár tervezett vagy előre nem kalkulált leállása is érdemben befolyásolhatja az eredményt. Ezek azonban csak egyszeri tételek: a rövid távú trend az iparban felfelé mutat és ez előbb utóbb megjelenik a statisztikákban is - véli Balatoni András.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG