2p

Az iráni külügyminisztérium Izraelt tette felelőssé a szombati légicsapásért, amely egy damaszkuszi lakóépületben az iráni Forradalmi Gárda befolyásos katonai tanácsadói közül legkevesebb négy ember halálát okozta.

Az iráni külügyminisztérium közleményében elítélte a támadást, amit a SANA szíriai állami hírügynökség az "izraeli agresszió eredményének" nevezett. A Mehr iráni félhivatalos hírügynökség szerint a légicsapásban elhunyt irániak a Forradalmi Gárda titkosszolgálatának tisztjei voltak. A Sabrin-News portál a legmagasabb rangú áldozatot Szadegh Omidszadeh hírszerző tisztként azonosította.

A Forradalmi Gárda megnevezte a négy áldozatot, de Omidszadehet nem említették, ugyanakkor a nyilvánosságra hozott nevek álnevek is lehettek. A Tasnim iráni hírügynökség szerint legkevesebb nyolc ember halt meg a légicsapásban. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja pedig legkevesebb hat ember haláláról számolt be a szíriai fővárost ért feltételezett izraeli rakétatámadásban. Értesülésük szerint a halottak között van a Forradalmi Gárda három parancsnoka, egy szíriai polgári személy, és további két ember, akinek a kiléte egyelőre nem ismert.

A támadás egy négyemeletes épületet ért a Mazze diplomatanegyedben, aminek következtében az épület teljesen megsemmisült. A megfigyelőközpont szerint az épületben Irán-barát parancsnokok találkozója zajlott. Irán fenntartja magának a jogot, hogy a diplomáciai tiltakozás mellett bármikor reagáljon "a cionista rezsim terrorizmusára" - fogalmazott közleményében Nasszer Kanaáni külügyi szóvivő. "Ezeknek a magas rangú mártíroknak a vére nem folyt hiába" - tette hozzá.

A minisztérium a Szíria szuverenitása elleni támadásnak bélyegezte a történteket.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG