3p

Még nem tudni, mit tudott elérni.

Folytatta teheráni tárgyalásait szombaton Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki azért érkezett az iráni fővárosba, hogy rávegye az országot az együttműködésre a be nem jelentett helyszíneken talált uránnyomokkal kapcsolatos vizsgálatban.

Ilyen ipari videókamerával is ellenőrzik az irániakat. MTI/EPA/Christian Bruna
Ilyen ipari videókamerával is ellenőrzik az irániakat. MTI/EPA/Christian Bruna

Grossi, aki pénteken érkezett kétnapos látogatásra, másodszor is találkozott az iráni atomenergetikai szervezet vezetőjével, Mohammad Eszlamival - jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

A NAÜ főigazgatója a Teheránnal folytatott megbeszélések közepette azért utazott Iránba, hogy tájékozódjon az ország Fordóban található urándúsító üzemében kimutatott, a fegyverminőséghez nagyon közeli, akár 83,7 százalékos tisztaságúra dúsított uránrészecskék eredetéről.

"Az Iszlám Köztársaság nukleáris ipara teljesítményének, állapotának és kapacitásának ellenőrzése a legfontosabb cél, amely az ügynökség napirendjén szerepel" - idézte az IRNA Eszlamit, aki a Grosival való szombati találkozója előtt nyilatkozott. Azt is mondta, hogy a "felek nem teljesítették a 2015-ös atomalkuban vállalt kötelezettségeiket, ezért Irán úgy döntött, hogy csökkenti kötelezettségvállalásait".

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállamával és Németországgal kötött megállapodás értelmében Irán visszafogta atomprogramját, cserébe az amerikai, európai uniós és ENSZ-szankciók alóli mentességért.

Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a hivatalos nevén közös átfogó akcióterv (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) nevű nukleáris megállapodásból, amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé tette a délnyugat-ázsiai országgal szemben hozott nyugati szankciók feloldását. Az amerikai szankciók ismételt életbe léptetésére Teherán azzal válaszolt, hogy visszavonta az iráni nukleáris tevékenységnek a megállapodásban vállalt egyes korlátozásait Eszlami szerdán azt mondta, hogy Teherán urándúsítása nem haladja meg a 60 százalékos tisztaságot.

"A (teheráni) találkozók napirendjén szerepelnek a fennmaradó biztosítéki kérdések, valamint az Irán és a NAÜ közötti technikai és jogi nézeteltérések" - írta az IRNA pénteki kommentárjában, anélkül, hogy részletek bocsátkozott volna.

Az, hogy Irán akadályozza a NAÜ évek óta tartó vizsgálatát a három be nem jelentett telephelyen talált uránnyomokkal kapcsolatban, arra késztette az ENSZ megfigyelőszervezetének 35 nemzetből álló kormányzótanácsát, hogy novemberi utolsó negyedéves ülésén határozatot fogadjon el, amelyben felszólította Teheránt, hogy sürgősen működjön együtt a vizsgálatban. Ez az együttműködés nem valósult meg, és Grossi abban reménykedik, hogy találkozása a határozottabb véleményt képviselő Ebrahim Raiszi iráni elnökkel segíthet az álláspontokat elmozdítani a holtpontról - vélekedtek európai diplomaták. A testület következő negyedéves ülése hétfőn kezdődik.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG