4p
Varga Mihály szerint az közteherviselés, ha a nagyobb üzleti sikereket elérő cégeket emelkedő adóteher sújtja. A miniszter írásos beszámolót kért Vida Ildikótól korábbi cégügyeiről.

Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet azért, hogy mielőbb elkezdődhessen a 3-as metró felújítása - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Arra a kérdésre, miért van szükség plusz bevételekre, ha a magyar gazdaság stabil, Varga Mihály úgy reagált: vannak olyan adósságok, amelyeket törleszteni kell, és az államadósság - a szomszédos országokkal összevetve - még mindig túlságosan magas, emellett vannak olyan feladatok is, amelyekre az elmúlt években kevesebb támogatást tudtak biztosítani. Ennek kapcsán említette Varga Mihály példaként, hogy kormánydöntés született a fővárosi tömegközlekedés támogatásáról, így 9 milliárd forintos támogatást kap a BKV, és ide illeszkedik a 3-as metró felújítása érdekében adott állami kezességvállalás is.

Varga Mihály a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban elmondta azt is, hogy az E-útdíjat a buszokra nem terjesztik ki; erről már kormánydöntés is született.

Dohány- és reklámadó: igazságos a nagyok terhének növelése

A dohányadóval kapcsolatban a miniszter kifejtette: 2010 óta egyértelmű kormányzati álláspont van, miszerint a dohányzás káros, és jelentős társadalmi költségei vannak, így a kabinet célja annak visszaszorítása. Ezenkívül egy európai uniós döntés miatt az adó mértékét évről évre közelíteni kell az uniós átlaghoz. Ha a dohányadó módosítása a piac nagyobb szereplőit nagyobb mértékben érinti, "akkor én ezt el tudom fogadni", mert a nagyobb bevételű cégeknek, nagyobb mértékben kell részt venniük a közös teherviselésben - jelentette ki.

A reklámadóról Varga Mihály azt mondta: nem lát kivetnivalót az adó emelésében, "hiszen ha valaki uralja ezt a piacot, és az ott képződő bevételek döntő többségét profitként realizálja, akkor azt mondom, hogy ebben az ügyben helyesen döntöttünk", vagyis nem a kicsiket kell újabb adókkal terhelni, hanem a nagyoknak kell jobban kivenniük részüket a közös teherviselésből. A reklámadót azért emelik, mert erre a bevételre a költségvetésnek szüksége van, fontos szociális, egészségügyi, vagy oktatási célokra lehet fordítani - mondta.

Az élelmiszerlánc felügyeleti díj emelésével kapcsolatban Varga Mihály kifejtette: ez egy élelmiszerbiztonsághoz köthető díj, amelynek célja a bizonytalan eredetű, nem kellőképpen ellenőrzött élelmiszerek távol tartása a magyar élelmiszerpiactól.

Vida Ildikónak vallania kell a cégéről

A Népszabadság szombaton megjelent számában arról írt, információik szerint Vida Ildikó NAV-elnök egy fantom betéti társaság kültagja volt a cég 2011-es kényszertörléséig. Az ezzel kapcsolatos kérdésre Varga Mihály kifejtette: felhívta Vida Ildikót ebben az ügyben, aki elmondta neki, hogy valóban kültag volt a cégnél, amely azonban körülbelül egy évet működött, de utána nem volt semmiféle bevétele vagy kiadása, így adózási kötelezettsége sem keletkezett. A nemzetgazdasági miniszter hozzáfűzte: írásos feljegyzést kér Vida Ildikótól az ügyben hétfőn, mert most egy különösen érzékeny időszakban vezeti a NAV-ot, amely "külső és belső támadások alatt áll". 
Varga Mihály szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét, a költségvetést, és azokat az ellátásokat veszélyeztetik, amelyeket az egészségügyben, az oktatásban, a közbiztonságban a magyar államnak ki kell fizetnie. 
A miniszter úgy vélte, hogy a NAV tisztességgel végzi a munkáját, a megfelelő mértékben folynak be az adóbevételek, amit az is mutat, hogy a költségvetés szeptemberben és októberben is többlettel zárt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG