2p
A vádiratban pénzmosás, banki csalás és hamis jövedelem bevallás és szerepel.

Vádat emeltek Donald Trump elnök kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt tanácsadója, Rick Gates ellen. A 2016-os amerikai választási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője összesen 32 rendbeli bűncselekmény miatt emelt vádat. Robert Mueller tavaly már vádat emelt a két férfi ellen pénzmosás gyanúja miatt, valamint azért, mert ukrajnai tevékenységükkel egyikük sem regisztráltatta magát külföldi ügynöki munkát végzőként.

A vádirat szerint a gyanúsítottak 2010 és 2014 között a valódinál jóval kevesebb jövedelmet vallottak be az adóhivatalnak, valamint mintegy 20 millió dollár értékben követtek el banki csalást, amikor Manafort három különböző bankkölcsönt vett fel a házaira. Ezenkívül több mint 30 millió dollárnyi - elsősorban ukrajnai megbízatásokból származó - jövedelem tisztára mosását is a számlájukra írják.

A vádpontoknak nincs közvetlen közük a bizottság vizsgálatainak eredeti feladatához, vagyis az elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás feltárásához. Robert Muellernek azonban felhatalmazása van arra, hogy ha a bizottság vizsgálódásai során bármilyen jellegű - nem a vizsgálat tárgyához tartozó - bűncselekményre bukkan, megindíthatja a vádeljárást.    A különleges bizottság vizsgálatai elsősorban Paul Manafort és Rick Gates ukrajnai lobbitevékenységére irányultak. A két tanácsadó ugyanis 2006 és 2015 között az előző ukrán kormányok és Viktor Janukovics volt elnök megbízására dolgozott Ukrajnában.

Manafort 2016-ban öt hónapig volt Donald Trump kampánymenedzsere, Rick Gates pedig a kampány helyettes vezetője volt.

Újabb mélypontot ért el Trump - miről akarja elterelni a figyelmet?

Donald Trump ismét nagyot alkotott Twitteren. Nehéz nem azt hinni, hogy nem csak az orosz beavatkozási körüli nyomozás egyre komolyabbá válásáról akarja elterelni a figyelmet, ugyanakkor azt sem lehet elvitatni, hogy az általa kiemelt tíz anyagban ténylegesen álhírek jelentek meg. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG