Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p

Legfeljebb annyi a kérdés, hogy tényleg ekkora pusztítást akartak-e véghezvinni.

Norvég földrengéskutatók mérései azt mutatták, hogy a Nova Kahovka-i gát kedd hajnali átszakadása idején jelentős szeizmikus mozgások voltak a víztározó környékén, ami arra utal, hogy robbanás okozta a gát pusztulását.

Mivel az ukránoknak nincsenek olyan tüzérségi eszközei, amelyek ilyen hatást lennének képesek elérni (és egyébként sem tudtak volna a hatalmas építményben ilyen károkat okozni), ez is arra mutat, hogy a gátat belülről robbantották fel, azaz az azt ellenőrző orosz erők felelősek a pusztításért. A mérési eredmények azt is kizárják, hogy a gát korábbi sérülések miatt gyengült volna meg, majd szakadt volna át. (Ez is az egyik orosz magyarázat volt a történtekre, mielőtt egyértelműen az ukránokat vádolták volna a katasztrófa okozásával.)

Az adatokat Facebook-oldalán közzétevő Rácz András szerint ezután már csak az a kérdés,

"hogy vajon eredetileg is a teljes gát elpusztítása volt-e a céljuk, vagy csak egy kisebb áradást akartak előidézni, és aztán így sikerült... de a végeredmény (és a felelősség) szempontjából ez mindegy".

Tom Cooper katonai szakértő is erre a következtetésre jutott, de ő a gátról készült felvételek, illetve az építmény szerkezetének elemzése révén. Mint írja, az egész turbinaház eltűnt, és az építmény alapjaiba omlott, ez pedig nem történhetett másként, mint hogy

"több száz kilogrammnyi robbanóanyagot kellett használni ahhoz, hogy elpusztítsák a turbinákat is tartalmazó alapot".

Orosz katonák korábban pont azzal dicsekedtek, hogy robbanóanyagot helyeztek el a gát belsejében.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetést okozott a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 10:15
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
Makro / Külgazdaság Lemondott a világ 4. legerősebb gazdaságának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 14:23
A japán kormányfő távozása a világ negyedik legnagyobb gazdaságában elhúzódó politikai bizonytalanságot okozhat.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 13:02
Ez a csapás most tényleg csak az oroszoknak fájt, a magyaroknak nem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG