3p

Beindultak a kitoloncolások.

Csaknem kétezer embernek kellett kényszerből elhagynia Ausztriát 2026 első negyedévében, és további közel 1700-an önként távoztak az országból, miközben 1074 új menedékkérelmet nyújtottak be – derül ki a hétfőn publikált idegenrendészeti adatokból.

A jelentés szerint az év első három hónapjában összesen 1882 külföldit utasítottak ki kényszerrel az országból, közülük 1658-at ki is toloncoltak. Más európai uniós államok 423 esetben vállalták az érintettek átvételét, tényleges átadásra azonban csak 224 alkalommal került sor. Ezzel párhuzamosan Ausztria 425 ügyben ismerte el saját illetékességét, de ténylegesen mindössze 119 személyt fogadott be így az országba.

Gerhard Karner belügyminiszter az adatokat értékelve közölte: naponta átlagosan 40 illegálisan tartózkodó külföldi hagyja el Ausztriát, ami az első negyedévben több kitoloncolást jelentett, mint ahány új menedékkérelmet benyújtottak.

Az önkéntes távozások száma 1693 volt, ezek több mint feléhez a hatóságok támogatást nyújtottak. Jelentős különbségek mutatkoztak az egyes nemzetiségek között: az 529 érintett szlovák állampolgár közül mindössze 30 távozott önként, a 322 magyar esetében pedig csak 23. Ezzel szemben a szírek körében mindössze 11 kényszerintézkedés történt, miközben 268-an önként hagyták el az országot.

A státuszmegvonási eljárások száma 3061 volt, ezek közül 1971 szíriai állampolgárokat érintett. A menekültekre vonatkozó, illetve az úgynevezett kiegészítő védelem visszavonására szintén leggyakrabban szíriaiaknál került sor, 502 esetben. Őket az orosz állampolgárok követték 359-cel. A kiutasítási határozatok tekintetében a szerbek álltak az élen. Az uniós polgárok és a kedvezményezettnek minősített, EU-n kívüli országokból érkezők kiutasítása, illetve a tartózkodási engedélyek megvonása terén a román, a szlovák és magyar állampolgárok voltak a leginkább érintettek.

Idegenrendészeti őrizetet közel hétszáz esetben rendeltek el, leggyakrabban szerb, indiai és török állampolgárokkal szemben.

A családegyesítési kérelmek terén – amelyek elbírálását humanitárius kivételekkel az év közepéig felfüggesztették – 272 pozitív és 165 elutasító határozat született. A kedvezményezettek többsége szíriai, őket a szomáliaiak követik.

Az ideiglenes védelem továbbra is elsősorban az Ukrajnából érkezőkre korlátozódik: az első negyedévben 3223 tartózkodási engedélyt adtak ki számukra, közülük 742 kiskorú volt. A hatóságok 48 esetben külön megvizsgálták a menedékkérők életkorát – 35 esetben igazolódott be a gyanú, hogy a magukat fiatalabbaknak valló érintettek nagykorúak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG