3p

A negyedik negyedévre és a 2022-es év egészére is kaptunk információkat Európa legnagyobb gazdaságáról.

Németország hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte hétfőn első becslése alapján a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis). A naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal emelkedett.

Az előző negyedévhez mérten 0,2 százalékkal csökkent a német GDP a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Ez azt jelenti, hogy a német gazdaság tavaly a január–szeptemberi időszakban a nehéz körülmények ellenére ugyan jól tartotta magát, de az utolsó három hónapban enyhén csökkent – írta a Destatis. Különösen a háztartások fogyasztási kiadásai estek vissza a negyedik negyedévben, pedig addig éppen ez volt a növekedést fenntartó fő tényező.

A statisztikai hivatal azt is közölte, hogy a GDP tavaly egész évben az első adatok alapján számított mértéknél kevésbé, 1,9 százalék helyett 1,8 százalékkal nőtt.

A Handelsblatt című üzleti lap a 0,2 százalékos negyedéves szintű csökkenéssel kapcsolatban kiemelte, hogy a Destatis első becslése a várakozásoknál rosszabb eredményt hozott, mert az elemzői felmérésekben megkérdezett szakértők stagnálásra számítottak.

Rámutattak: ha az idei első negyedévben is folytatódik a visszaesés, a német gazdaság technikai recesszióba kerül.

Ugyanakkor a 2022 egészében végbement 1,8 százalékos növekedés azt mutatja, hogy az EU első számú gazdasága az Oroszország Ukrajna elleni háborújából adódó gondok ellenére jól teljesített.

A növekedés ugyan elmaradt a 2021-ben, vagyis a koronavírus-világjárvány okozta visszaesés után elért 2,6 százaléktól, de nem igazolódtak be a háborúval összefüggő mély válságról szóló jóslatok, és a német gazdaság minden nehézség dacára elérte a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Ráadásul a kilátások már nem annyira borúsak, mint az Ukrajna elleni orosz támadás tavaly februári kezdete után. A fogyasztók és a vállalatok is bizakodóbbak, az elemzők pedig azzal számolnak, hogy a német gazdaság teljesítménye legfeljebb enyhén csökken az idén. Az utóbbi hetekben megjelent az a vélemény is, hogy a százmilliárd eurós nagyságrendű állami támogatási programok révén nem is csökkenés, hanem inkább enyhe növekedés lehet.

A szövetségi kormány is módosította előrejelzését, a korábban számított 0,4 százalékos visszaesés helyett már 0,2 százalékos GDP-növekedést vár 2023-ra – emelte ki a Handelsblatt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG