2p
Engedett a kormány, nyilvános a jelentés. Közel 60 milliárdot fizethetünk vissza.

Végre nyilvánossá tette a kormány az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal teljes jelentését a 4-es metróval kapcsolatos korrupciós ügyekről, a vizsgálat a 2007-2013 közötti időszakra vonatkoznak. Tegnap mi is közöltük a Figyelő értesülései alapján, mely szerződésekkel lehet a legnagyobb baj, szemlénket itt olvashatja el.

Az OLAF érintettként nevesíti Medgyessy Pétert, az Alstom és a fővárosi önkormányzatot. Medgyessy és az önkormányzat válaszolt a jelentés állításaira, az Alstomot nem értesítették hatósági utasításra. A volt miniszerelnök nagyjából mostani árfolyamon 180 millió forintot kapott családi cégén keresztül tanácsadásért az Alstomtól.

A 4-es metró beruházásának összértéke 452 milliárd forint volt, ebből a gyanú szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással. A jelentés szerint összesen 167 milliárd forint tűnt el, amelyből 59 milliárdnyit kérnek vissza. Négy problématípust azonosítottak: szabálytalanság, csalás, EU-s források hibás felhasználása és korrupció.

Csepreghy Nándor közölte: a jelentést már 2016 végén megkapta a kormány, ám adatvédelmi okokból - az adatvédelmi hatóság véleményének kikérése után - csak most hozták nyilvánosságra. A négy éven át tartó nyomozás eredménye szerint a kifogásolt szerződések - egy kivételével - 2010 előtt, vagyis a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, illetve a Demszky Gábor-féle városvezetőség regnálása alatt született. Az elmúlt 13 év legnagyobb korrupciós ügye miatt az országnak várhatóan 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Unió számlájára - tette hozzá.

a 4-es metró beruházásának összértéke 452 milliárd forint volt, ebből a gyanú szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással, 166 milliárdot pedig elloptak. A fejlesztéshez 76 milliárd forintot használtak fel a Közlekedési Operatív Program terhére, ebből 59 milliárd forint volt az Európai Unió hozzájárulása, és ez utóbbi összeget követelheti vissza az Európai Bizottság - fűzte hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG