4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megint lesz mit várni a héten, rengeteg új szám érkezik majd. A második negyedéves magyar GDP-adat lesz a befektetők figyelmének középpontjában a jövő héten, infláció is lesz, de ezek mellett több más makrogazdasági adat is megjelenik.

Nagy külkerszámok jöhetnek

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal a külkereskedelmi termékforgalom júniusi, előzetes adatát. A kivitel euróban számolt értéke 2,3 százalékkal nőtt, a behozatalé 0,9 százalékkal csökkent májusban az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi többlet 507 millió euró volt, 225 millióval haladta meg a tavaly májusit.

Az adatok alig különböznek a július 9-én kiadott első becsléstől, amely szerint a kivitel euróban számolt értéke 2,5 százalékkal nőtt, a behozatalé pedig 0,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összehasonlítva, és a többlet 505 millió euró volt. Az első öt hónapban elért 3,491 milliárd euró kiviteli többlet 741 millióval nagyobb az egy évvel korábbinál, az export 6,8 és az import 5,1 százalékos növekedésének köszönhetően.

Elemzők szerint a magyar külkereskedelem továbbra is magas szinten teljesít, egyesek a tavalyi magas bázis miatt az export növekedési ütemének lassulására számítanak, míg mások szerint az autóipari termelés miatt tovább bővülhet a kivitel.

Gyorsulhat az infláció

Kedden a fogyasztói árak júliusi alakulásáról jelenik meg statisztika. Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal emelkedtek. Az adat megegyezik az elemzők várakozásával. Az infláció az elemzők szerint az év végéig 2,5-3 százalékra gyorsulhat.

Ipar, szállodák

Szerdán két adatot is közöl a KSH: a júniusi ipari termelés részletes adatát és a kereskedelmi szálláshelyek júniusi forgalmát jelentetik meg. Az ipari termelés volumene az előzetes adat szerint 11,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,0 százalékkal emelkedett.

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,1 százalékkal nőtt. A kiigazítatlan adat tavaly július óta a legmagasabb éves növekedést mutatja, és különösen nagy megugrást jelez a májusi 1,6 százalékos ütemet követően. Az első fél évben az ipari kibocsátás 7,3 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos időszakit.

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,9, a belföldi vendégeké 6,1 százalékkal nőtt az idén májusban, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 33,4 milliárd forint volt, 5,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Január-májusban a szálláshelyek 6,0 százalékkal többet, 7 millió 936 ezer vendégéjszakát regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. Szakértők szerint az ágazat a tavalyihoz hasonlóan jól teljesíthet, az eddigi adatok erős nyári szezont vetítenek előre.

Építőipar, mezőgazdaság

Csütörtökön szintén két statisztikát tesznek közzé, a júniusi építőipari termelést és ugyanerre a hónapra vonatkozóan a mezőgazdasági termelői árak alakulását. Májusban az építőipar termelése 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a termelés az épületek építményfőcsoportban 5,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményekében 8,7 százalékkal nőtt.

Az év első öt hónapjában az építőipari termelés 7,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

A legfontosabb pénteken jön

Pénteken közli a KSH a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves adatát. Az idei első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke, az előző negyedévit pedig 0,8 százalékkal haladta meg.

Az adat felülmúlja a május közepén közölt előzetes adatokat, amikor első becslésében 3,4 százalékos éves, és 0,6 százalékos negyedéves növekedést közölt a hivatal. Az első negyedévről kiadott statisztikák alátámasztják a gazdaság erős növekedését, az ipari kibocsátás volumene 8,0 százalékkal nőtt éves összevetésben, az építőipar is 9,2 százalékkal teljesített többet, mint a múlt év első három hónapjában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG