2p

Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Vitézy Dávid aláírta a budai fonódó villamoshálózat II. ütemének megépítésére vonatkozó támogatási szerződést.

A beruházást évek óta előkészítették, azonban most már az építés következik

– fogalmazott a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Vitézy Dávid aláírta a budai fonódó villamoshálózat bővítését garantáló szerződést
Vitézy Dávid aláírta a budai fonódó villamoshálózat bővítését garantáló szerződést
Fotó: Facebook/Vitézy Dávid

A budai villamoshálózatot még a 2010-es évek közepén alakították át úgy, hogy több, korábban egymástól elszigetelt villamosvonalat összekötöttek. Az új hálózaton a korábbinál jóval nagyobb távokat tudnak megtenni a villamosok. Ezt a fejlesztést hívják a budai fonódó villamoshálózat I. ütemének. Már az első ütem megvalósulása után felvetődött, hogy egy déli irányú meghosszabbítással kellene folytatni a fejlesztést, ezt nevezték el a projekt II. ütemének. A bővítés tervezését 2020-ban a Vitézy Dávid által vezetett Budapesti Fejlesztési Központ kezdte meg – foglalja össze a villamoshálózat kacifántos történetét a Telex.

A tervekről 2022-ben vita alakult ki a BFK, a Fővárosi Önkormányzat és a XI. kerület vezetése között, a nézeteltérésekről azonban sikerült megegyezni. A kivitelezési közbeszerzést tavaly tavasszal írták ki, visszavonták, majd megint kiírták, végül idén márciusban még fővárosi képviselőként jelentette be Vitézy, hogy a Swietelsky nyerte meg. A vállalat nettó 26,9 milliárd forintért építheti meg a vonalat a Szent Gellért tértől a Budafoki útig.

„Ez már az egyik első olyan közlekedésfejlesztési projekt lesz, ami a felszabadított és hazahozott európai uniós forrásoknak köszönhetően indulhat el”

– írta Vitézy.

Az új villamosvonal a Szent Gellért tértől indulva a Műegyetem rakparton halad majd végig, a Petőfi-híd és a Rákóczi-híd alatt is elhaladva a Kopaszi-gát térségén át a Budafoki útig ér majd el. A beruházást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium irányítja és a BKK-val együttműködve. A miniszter szerint várhatóan még idén ősszel elindulnak a közműkiváltási munkák, és jövőre már a nagyobb építkezési fázisok is jöhetnek a teljes nyomvonalon. A villamosvonalnak 2029-re kell teljesen elkészülnie.

„Sok más projekt következik ezután az ország minden részében, a vasútfejlesztést is beleértve”

– ígérte a miniszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG