3p

Az EU szerint Irán megsértette az emberi jogokat, ezért tizennégy személyt és szervezetet vettek fel a korlátozó rendelkezések hatálya alá tartozók listájára. Befagyasztják az EU területén levő vagyonukat, és tilos számukra bármilyen pénzeszközt rendelkezésre bocsátani.

Az Európai Unió külügyi tanácsa luxembourgi ülésén szankciókat vezetett be az emberi jogok megsértése miatt a fiatal iráni kurd nő, Mahsza Amini letartóztatása utáni haláláért felelősök, mint az annak nyomán kezdődött megmozdulások résztvevőivel szembeni erőszakos fellépés felelőseivel szemben – közölte az uniós tanács hétfőn.

Az Európai Unió tizenegy embert és négy szervezetet vett fel azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akik vagy amelyek a hatályos iráni emberi jogi uniós szankciórendszerrel összefüggésben hétfőtől korlátozó intézkedések hatálya alá tartoznak.

Jegyzékbe kerültek az Amini letartóztatása utáni haláláért felelős úgynevezett erkölcsrendőrség illetékesei, valamint az iráni biztonsági erőknek a rendvédelemért felelős erői, illetve hatóság helyi vezetője a tiltakozások brutális elfojtásában játszott szerepe miatt. Jegyzékbe került továbbá az iráni technológiai miniszter az internet leállításában játszott szerepe miatt.

A korlátozó intézkedések uniós beutazási tilalomból és az unió területén lévő vagyoni eszközök befagyasztásából állnak. Emellett tilos pénzeszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátani. Az iráni emberi jogi szankciórendszer magában foglalja továbbá a belső elnyomásra felhasználható eszközök és a távközlési szolgáltatás megfigyelésére szolgáló berendezések Iránba történő kivitelének tilalmát is.

A jegyzék jelenleg összesen 97 embert és 8 szervezetet sorol fel.

A külügyminiszterek tanácsa közleményében aláhúzta, az Európai Unió és tagállamai elítélik, indokolatlannak és elfogadhatatlannak tartják a békés tüntetőkkel szembeni erőszak alkalmazását. Az iráni embereknek, csakúgy, mint bárhol máshol, joguk van a békés tiltakozáshoz, és ezt a jogot minden körülmények között biztosítani kell – jelentették ki.

„Az EU elvárja Irántól, hogy haladéktalanul hagyjon fel a békés tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépéssel, engedje szabadon a fogvatartottakat, és biztosítsa az internet-hozzáférést és az információk szabad áramlását. Az EU továbbá elvárja Irántól azt is, hogy számoljon be a megmozdulások során történt halálesetekről és a letartóztatottak számáról, és biztosítson megfelelő eljárást valamennyi fogvatartott számára” – fogalmaztak.

Mahsza Amini meggyilkolását ki kell vizsgálni, és felelősségre kell vonni mindenkit, akiről bebizonyosodik, hogy felelős a fiatal nő haláláért – tették hozzá.

A 22 éves kurd nőt azért vették őrizetbe szeptember közepén, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. Halálát követően tömegmegmozdulások kezdődtek Iránban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG