5p

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 harmadik negyedévében a nyers adatok, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest – szintén a kiigazított adatok alapján – a gazdaság teljesítménye stagnált – közölte a Központi Statisztikai Hivatal második becslésében.

Januártól szeptember végéig a GDP a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta a 2024 azonos időszakit.

2025 harmadik negyedévében:

  • A GDP volumene a nyers, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. A második becslésben közölt volumenindexek az első becsléshez képest nem változtak.

Termelési oldal:

  • Az építőipar hozzáadott értéke 2,6 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az ipar teljesítménye 1,7, azon belül a feldolgozóiparé 0,8 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közúti jármű gyártása járult hozzá a teljesítmény szűküléséhez, illetve a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését. A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,2 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit.
  • A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,5 százalékkal emelkedett. A legnagyobb növekedés (3,8 százalék) a pénzügyi, biztosítási tevékenység nemzetgazdasági ágban következett be. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 3,0, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység, valamint az oktatás hozzáadott értéke egyaránt 2,9 százalékkal bővült. A kereskedelem teljesítménye 2,6, a humánegészségügyi, szociális ellátásé 2,3, az információ, kommunikációé 1,7 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás ág hozzáadott értéke 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatások teljesítménye 0,1, az ingatlanügyleteké 0,3, a közigazgatásé 0,6 százalékkal csökkent.
  • A bruttó hazai termék 2025. harmadik negyedévi 0,6 százalékos növekedéséhez legnagyobb mértékben a szolgáltatások teljesítménye járult hozzá pozitívan (0,9 százalékponttal), azon belül leginkább a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység és a kereskedelem ágak (egyaránt 0,2 százalékponttal). Az építőipar teljesítménye 0,1 százalékponttal segítette a növekedést, míg az iparé 0,3, a mezőgazdaságé 0,2 százalékponttal mérsékelte a nemzetgazdaság teljesítményét. A termékadók és -támogatások egyenlege 0,1 százalékponttal emelte a GDP volumenét.

Felhasználási oldal:

  • A háztartások tényleges fogyasztása 1,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,6 százalékkal emelkedett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 3,2 százalékkal nagyobb lett. A hazai fogyasztási kiadások volumene minden csoportban nőtt: a tartós termékek esetében 8,2, a féltartósok esetében 4,1, a nem tartósok esetében 2,3, a szolgáltatások esetében 2,6 százalékkal.
  • A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,6 százalékkal, a közösségi fogyasztásé 6,3 százalékkal alacsonyabb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,0 százalékkal nőtt.
  • A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,6 százalékkal emelkedett.
  • A bruttó állóeszköz-felhalmozás a III. negyedévben 3,0 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit. Az építési beruházások volumene mérséklődött, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett.
  • A bruttó felhalmozás 11,5 százalékkal nagyobb lett az előző év azonos időszakához mérten.
  • A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a harmadik negyedévben összességében 3,9 százalékkal bővült.
  • A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1045 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene 0,6 százalékkal mérséklődött, míg az importé 3,9 százalékkal magasabb lett. A külkereskedelem majdnem 80 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 0,8 százalékkal csökkent, míg a behozatal 6,5 százalékkal emelkedett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 0,8 százalékkal, importja 7,4 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.
  • A bruttó hazai termék 2025. harmadik negyedévi, 0,6 százalékos bővüléséhez a végső fogyasztás 0,4, a bruttó felhalmozás 3,5 százalékponttal járult hozzá, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 3,3 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítményt.

2025 harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

  • A gazdaság teljesítménye stagnált.
  • A termelési oldalon a mezőgazdaság teljesítménye 1,0, az iparé és a szolgáltatásoké pedig egyaránt 0,3 százalékkal nőtt. Az építőipar teljesítménye 4,0 százalékkal csökkent.
  • A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 0,5 százalékkal emelkedett, míg a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatásoké és a közösségi fogyasztásé 0,3 és 1,3 százalékkal csökkent. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,4 százalékkal visszaesett. A külkereskedelemben az import volumene 2,9 százalékkal, az exporté 0,4 százalékkal magasabb lett.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG