5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magán koronavírus tesztet végző Mikromikomed Lab már túl van az ezredik mintavételen is, sőt, nemsokára érkeznek Amerikából azok a tesztek, melyek 45 perc alatt kimutatják az eredményt. Cikkünk leadásakor pedig úgy értesültünk, hogy a Róbert Magánkórházban 15 perces gyorstesztre is van lehetőség.

"Az érdeklődés továbbra is nagy, a kezdeti ötven tesztelést napi százra emeltük, s időközben beszereztünk egy drága automatát, amivel nemsokára már ennek az ötszörösét is tudjuk majd produkálni, ha megérkezik a tesztek izolálásához szükséges kémiai folyadék, amiben kisebb szállítási csúszás van" – válaszolta dr. Széll András ügyvezető igazgató arra a kérdésünkre, igazak-e azok a hírek, miszerint megszűnt a magán koronavírus-tesztelés lehetősége.

A laboratórium ennek ellenére nem kényszerült munkaerőfelvételre, hiszen a szükséges technikát régóta eredményesen használták olyan tesztelésekhez, mint a Hepatitis C-nél, vagy a szexuális úton terjedő fertőzéseknél. Az első 1000 darabos szállítmány után megkapták a következő megrendelésüket is, amit a szakember nem akart számszerűsíteni, de hozzátette: megpróbálnak kielégíteni minden igényt. A magántesztet igénylők között sok a sportoló, vagy például az osztrák követség, akik csak úgy tudják átutaztatni a munkatársaikat a határon, ha papírjuk van róla, hogy nem fertőzöttek. 

„Viszont fontos helyre tenni azt, hogy mi az akkreditált labor fogalma, mert egyesek az ezzel kapcsolatos félreértésekkel szerették volna laboratóriumunk működését akadályozni”- utal arra az esetre az ügyvezető, mikor egyik laptársunk arról írt, hogy jelöletlen konténerben veszik le a vérmintákat.

Laboratóriumuk a NAT (Nemzeti Akkreditációs Testület) által definiált vizsgálati módszerek alkalmazásával végzi vizsgálatait. Mint magyarázza, az akkreditálás fogalma mindig egy-egy eljárásra vonatkozik, és nem laboratóriumokra. Az akkreditáció minden tevékenységnél, ahogy az orvosdiagnosztikai tevékenységeknél is több hónapos folyamat, és a koronavírus tesztelése annyira új, hogy még nem létezik koronavírusra akkreditált labor. Amit a Szent László Kórházban és a többi hét laboratóriumban végeznek, az a WHO protokoll szerint végzett teszt, de ezek egyike sem Magyarországon akkreditált mintavétel a fentiek miatt.

Képünk illusztráció. Fotó: depositphotos.com
Képünk illusztráció. Fotó: depositphotos.com

A www.koronavirus.gov.hu oldalán feltüntetett mintavételeket akkreditált laboratóriumokban végzik. A Medical online cikke szerint hazánkban azért ilyen kevés az akkreditált laboratórium, mert az egészségügyi finanszírozórendszer nem teszi lehetővé több ilyen labor létesítését. Csak összehasonlításképpen: Németországban 427, Dániában 224 létezik.

„Azt kell megérteni, hogy mi előszűrünk, s ez a szűrés a lehető legjobb technikával és módszerrel történik. A szűrésnek mindig az a feladata, hogy kimutassuk a pozitív eredményeket és arról a hivatalos járványügyi hatóságot tájékoztassuk. Ezután már az ő feladatuk, hogy megnézzék a beteget, s kimondják, hogy koronavírusos, amit leginkább verifikációnak (megerősítésnek) mondanék. Nemzetközi koronavírus teszteket végzünk, melyek nemzetközi akkreditálással rendelkeznek” - emeli ki a cégvezető.

Az átmeneti kisebb nehézségek ellenére rengeteg a megkeresésük, és úgy érzik, a kezdeti nehézségek kicsit sem csökkentette a beléjük vetett bizalmat. Időközben egyébként újabb vizsgálatok is bekerültek a Mikromikomed Lab palettájára. Egyrészt az Amerikából ismert „cepheid” vizsgáló módszer, amely 45 percen belül eredményt mond. (Ezzel a technikával fél éve mérnek például HIV-et náluk). Az ügyvezető hangsúlyozza, hogy ez nem összetévesztendő a gyorstesztekkel, ez egy abszolút profi mérés, csak gyorsabban meg van az eredmény. Viszont ez még drágább lesz, amit még kérésünkre sem szeretett volna forintosítani. Másrészt a labor elkezdte az antigén-antitest méréseket is, amiről elterjedt, hogy gyorsteszt, pedig ez sem tekinthető annak. A Szent László Kórházzal közösen vizsgálták be pozitív betegeken, s azt mutatja ki, hogy a megbetegedés utáni 8-10. napon folyik-e már ellenanyag termelés a megfertőződött szervezetben, azaz immunis-e már a koronavírusra az illető.

Eredetileg egy budapesti, egy martonvásári és egy balatonfüredi mintavételi pont volt megjelölve a Mikromikomed Lab közösségi oldalán. Az írás megjelenése után azt kérte tőlünk a budapesti helyszín, vegyük ki őket a mintavételi pontok közül, mert ott betiltották a teszteléshez szükséges vérvételeket.

A nagy érdeklődés miatt a mintavételi pontokkal megbízott Mundi Medical Bt. újabb helyszínekben gondolkodott, végül maradt a két vidéki helyszín. A budapestieknél továbbra is házhoz mennek, vagy előre megbeszélt helyen hivatalos, külön jelzéssel ellátott szűrőkocsiban fogadják a jelentkezőket. Jelenleg csak e-mail címen lehet jelentkezni: coronateszt@gmail.com.

Mindeközben a Róbert Magánkórházban elindította a 15 perces koronavírus gyorsteszt lehetőségét, 29990 forintért bárki megvásárolhatja webhopjukban. Bővebb információ: IDE kattintva. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG