1p

Az izraeli offenzíva célja a Hamász-rendszer megbuktatása a Gázai övezetben - jelentette ki hétfőn Hájim Ramon izraeli miniszterelnök-helyettes egy televíziós interjúban.
- Azonnal beszüntetjük a tüzet, ha valaki átveszi a felelősséget Gáza kormányzásáért, bárki, kivéve a Hamászt.... A hadsereg most azzal foglalkozik, hogy megakadályozza a terület ellenőrzésében a Hamászt - mondta.
Az izraeli vezérkari főnök egy lapnak azt nyilatkozta, hogy a hadművelet végére a Hamász egyetlen épülete sem marad állva a Gázai övezetben.

A MAGYAR KÜLÜGY A BÉKE PÁRTJÁN

Magyarország fontosnak tartja a harci cselekmények mielőbbi befejeződését, és a helyzet tárgyalásos rendezését szorgalmazza - hangsúlyozta hétfő esti közleményében a külügyi tárca szóvivői irodája.

folyamatos provokációk által keltett erőszak gátolja az izraeli-palesztin konfliktus tartós megoldását. Erre csak az érdemi tárgyalásokra készen álló felek kompromisszumai adhatnak lehetőséget, amelyeket a nemzetközi közösséghez hasonlóan a Magyar Köztársaság is kész támogatni - áll a közleményben.

Mint írják, a külügyminisztérium "kiemelt figyelemmel és aggodalommal követi a közel-keleti erőszak legújabb fellángolását, az áldozatok növekvő számát", és felhívják a figyelmet arra: a gázai övezetből Izrael ellen állandósult rakétatámadások és az arra válaszul megindított izraeli hadművelet a térségbeli erőszak újabb spiráljával fenyegetnek.
"Magyarország kiáll Izrael önvédelemhez való joga mellett a nemzetközi jog keretein belül. E körben kiemelt jelentősége van a polgári áldozatok elkerülésének és a gázai lakosság humanitárius szükségletei folyamatos biztosításának" - zárul a közlemény.

Fehér Ház: a Hamásznak kell lépnie először
Feldühítette a világot az izraeli bombázás

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG