2p
Persze a török hatóságok szerint mindenki Fetullah Gülen embere, aki nem hű teljesen a kormányhoz. 30 embert fogtak el most, akik Görögországba menekültek volna.

A török parti őrség pénteken a nyílt tengeren elfogott 30 embert - közülük tizenheten a török hatóságok gyanúja szerint kapcsolatban álltak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen nemzetközi mozgalmával -, akik egy jachton éppen Görögországba próbáltak elmenekülni - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

A török parti őrség hajója a jachtot a Törökország nyugati részénél található Karaada sziget környékén, Kósz görög szigetétől mintegy 10 kilométerre tartóztatta fel. A jachton 30 ember, köztük 13 kiskorú utazott. A 17 felnőtt a török hatóságok feltételezése szerint a tavaly júliusi puccskísérletért Ankara által felelőssé tett Fethullah Gülen nemzetközi mozgalmához tartozik.

Korábban ki is rúgták őket

Az Anadolu szerint korábban gülenizmus gyanúja miatt bocsátották el őket állásaikból. A hírügynökség beszámolója szerint a gyanúsítottak olyan közintézményeknél és szervezeteknél dolgoztak, mint a rendőrség, az oktatási minisztérium, a hadsereg vagy a török hírközlési minisztérium.

Törökországban egy év alatt 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátottak, illetve 38 ezret felfüggesztettek állásából. 134 ezer embert őrizetbe vettek, 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a gülenista mozgalomhoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Mivel a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem a török Soros György, Gülen támogatóit is, az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG