4p

A parlament jogalkotási programja ezen kívül a pálinkatörvény módosítását is tartalmazza.

A héten közzétették az Országgyűlés honlapján a 2021 első félévi jogalkotási programot, vagyis annak a menetrendjét, hogy a benyújtani tervezett törvényjavaslatokat milyen ütemezésben fogják tárgyalni ebben az időszakban a képviselők. A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte dokumentumban 27 előterjesztés szerepel.

Közülük talán a legfontosabb a 2022-es költségvetési törvényjavaslat, melynek vitáját a tervek szerint májusban kezdi el a parlament, a jóváhagyására pedig júniusban kerülhet sor. Ezzel párhuzamosan folyik majd az adócsomag vitája és jóváhagyása is.

Érdekesség, hogy míg a költségvetési csomagot közepes terjedelműnek tekinti a jogalkotási program készítője, az adócsomag nagy terjedelműnek van beállítva (három fokozat - kis, közepes, nagy - szerint sorolják be terjedelem szerint a javaslatokat).

Először 2015-ben fogadtatta el az első féléves parlamenti ciklusban a rákövetkező évi költségvetést a kormány a parlamenttel. Azt megelőzően decemberben adták áldásukat az előterjesztésre a képviselők. A harmadik Orbán-kormány azonban úgy döntött, hogy a "vállalkozások, adózók érdekében" még a nyári szünet előtt meg kell születnie az új büdzsének és adótörvényeknek, hogy maradjon elég idő a felkészülésre.

Ami persze nagy segítség - ha időközben nem változik meg a gazdálkodási környezet. Márpedig fél év hosszú idő, ami alatt sok minden történhet, ami kikényszerítheti az elfogadott számok és adózási jogszabályok módosítását. Nem is kell messze mennünk a legjobb példáért: a mostani évre a kormány 4 százalékos gazdasági növekedést és 3 százalékos inflációt tervezett, amiből jelen állás szerint 6,5 százalékos recesszió és 3,4-3,5 százalékos áremelkedés lesz. Ezek alapján a 2021-es tervszámok sem tekinthetők kőbe vésettnek: a nyár elején elfogadott költségvetési törvényben 4,8 százalékos GDP-vel számoltak, de a kormány ma már 3,5 százalékról beszél.

De voltak olyan évek is, amikor kellemesen csalódtak a József nádor téren: 2017 és 2019 között a tervszámot rendre meghaladta a GDP tényleges növekedése. Ez pótlólagos forrást jelentett a költségvetésnek azokban az években. Most viszont nem ilyen időket élünk, vége a békeéveknek, a koronavírus-járvány lenullázta a gazdaságokat, ami szűkítette a költségvetések mozgásterét. Ennek ellensúlyozására az eladósodás szolgál, vagyis a kiadások hitelből történő finanszírozása. Erre a pályára lépett a magyar kormány is, amikor egészen 9 százalékig engedte elfutni az államháztartási hiányt idén.

A 2021-es év hordoz annyi bizonytalanságot, mint az idei, bár legalább arra van remény, hogy a vakcina széles körű alkalmazásával felül lehet kerekedni a járványon. Erről bizonyosságunk azonban a szakértők szerint leghamarabb az első félév vége felé lesz, vagyis a 2022-es büdzsé tervezett májusi tárgyalásakor még biztos nem lehet tisztán látni a rákövetkező évben várható folyamatokat. Vagyis a júniusban rögzített számokra kevésbé lehet majd alapozni, a kiszámíthatóság gyengébb lesz, mint más években. Kétségünk azonban nem lehet, a parlament újra a nyári szünet előtt fog szavazni a büdzséről.

A jogalkotási programban még az alábbi törvényjavaslatok szerepelnek (a teljesség igénye nélkül):

  • Egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosítása
  • A hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges módosítások
  • Törvényjavaslat az ingatlannyilvántartásról
  • A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási tárgyú törvények módosítása
  • Földügyi törvények módosítása
  • A pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Nemzeti Pálinka Tanácsról szóló törvény módosítása
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG