5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szijjártó Péter és Palkovics László is tájékoztatást ad a jövő hét elején a tevékenységükről. Szóba kerülhet az amerikai választás, a vakcinabeszerzés, az uniós költségvetési vita.

Mozgalmas hét lesz a következő a parlament bizottságaiban, több miniszterre is meghallgatás vár, a szokásos éves menetrendnek megfelelően. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős minisztert hétfőn hallgatja meg a Bánki Erik fideszes politikus vezette gazdasági bizottság, majd ugyanitt kedden Szjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ad számot a tevékenységéről.

Különösen az utóbbi ígérkezik érdekesnek, mivel Szijjártó Péter portfoliójába olyan területek tartoznak, amelyek aktuálisan a legfontosabb nemzetközi események színterei. Ilyen a koronavírus elleni globális védekezésnek az eszközbeszerzésre vonatkozó része, de a magyar külpolitikának az amerikai elnökválasztás utáni újrapozícionálása is izgalmas kérdéseket és válaszokat szülhet a bizottsági ülésen. Emlékezetes, hogy a november 3-i választás előtt a magyar külügyminiszer egy kemény nyilatkozatban ment neki az akkor még jelölt, időközben elnökké választott demokrata Joe Bidennek, felhánytorgatva a családi ügyeiket Kelet-Európában.

Az Orbán-kormány egyébként sem rejtette véka alá, hogy Donald Trump győzelméért szorít. Ez a taktika négy éve bejött, most nem. Kérdés, hogy mennyiben befolyásolja az amerikai-magyar kapcsolatokat az új felállás - a korábbi cikkünkben megszólaló szakértő mindenesetre nem vár nagy felfordulást, a két fél alapvető gazdasági érdekei egybeesnek.

Természetesen legalább ilyen súlyú téma lesz a koronavírus-helyzet, és ezzel összefüggésben a gép- és oltóanyag beszerzések, logisztikai feladatok ismertetése. A lélegeztetőgépekből bőven a szükséges felett vásárolt a magyar kormány, több forrásból, hogy aztán már eladóként jelenjen meg a piacon. A vakcinakutatások végső fázisba fordulásával pedig már a megfelelő mennyiség lekötése, behozatala és szétosztása jelent feladatot.

Végül, de nem utolsósorban az európai uniós költségvetési és jogállamisági vitáknak is terepe nyílik majd kedden. Az Orbán-kormány - karöltve a lengyelekkel - egyértelművé tette, hogy nem fogadja el a két ügy összekötését, ezért vétózzák a tárgyalásokat a finanszírozási kérdésekről: a következő hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról (utóbbi egy hitel lenne, ami kifejezetten a járvány káros hatásainak ellensúlyozására szolgálna,) A magyar kormány azonban világossá tette, hogy adott esetben a piacról is képes magát finanszírozni, ha átmeneti időre elzárulnának az uniós pénzcsapok előtte. (Ebben a jegyzetben elemeztük, hogy hová vezethet mindez az uniós tagságunkat illetően.)

Palkovics László ehhez képest talán "érdektelenebb" meghallgatásra számíthat, de azért az ITM-nek is nagyon fontos szerepe van a járványhelyzet kezelésében. Rajtuk keresztül zajlik például a bértámogatási program, amivel a bevételeik apadása miatt nehéz helyzetben lévő társaságokat támogatja az állam. Ez a program még két hétig fut - már a második szakaszban járunk - de egyre nagyobb a bizonytalanság, hogy beüt-e egy harmadik hulláma a járványnak, ami még áfogóbb gazdaságmentő intézkedéseket igényelhet a kormánytól. Palkovics szavaiból talán arról is közelebbi információt kaphatunk holnap, hogy mit gondol a kormány a november 11-én bevezetett korlátozó intézkedések fenntartásáról, részbeni kivezetésérőll, szigorításáról az év hátralévő részében, ideértve a társadalmi hangulat szempontjából kulcsfontosságú karácsonyt is.

Még két másik bizottsági ülést érdemes megemlíteni a jövő hétről. Kedden ül össze a külügyi bizottság, hogy kiértékelék az amerikai elnökválasztás eredményét a nemzetközi és a magyar politika szemszögéből. A meghívó szerint az első napirendi pont címe: "A 2020. november 3-án lezajlott amerikai elnökválasztás értékelése - globális és regionális geopolitikai következmények, az eredmények hatása a transzatlanti kapcsolatok jövőbeni alakulására, magyar-amerikai és Közép-Kelet Európa-USA kapcsolatok várható alakulása", a meghívottak között pedig ott találjuk Menczer Tamást, a külügy államtitkárát, Ugrósdy Mártont, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatóját, valamint Dr. Magyarics Tamás egyetemi tanárt (ELTE), az NKE Amerikai Tanulmányok Kutató Központjának főmunkatársát. Ezen az ülésen is közelebb kerülhetünk annak megfejtéséhez, hogy milyen lépésekkel próbálja elsimítani a konfliktust az új amerikai vezetés és a magyar kormány között a bürokrácia.

Az Európai ügyek bizottsága előtt pedig hétfőn kerül sor egy nagykövetjelölt kinevezés előtti meghallgatására, zárt ülés keretében. Az előterjesztő Dr. Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitára lesz. A meghívóból több nem derül ki. A második napirendi pontban pedg Várhelyi Olivér uniós biztossal, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagjával,folytatnak a bizottsági tagok - immár nyilvános - eszmecserét  "különös tekintettel az EU bővítési politikájáról szóló 2020. évi közleményre".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG