Az ülésen fontos döntéseket hoztak. A kiadott közlemény szerint arról határoztak, hogy a márciusban leállított pandémiás eszközvásárlási program keretében rugalmasak lesznek az újrabefektetések terén.
Emellett egy teljesen új eszközt is be fognak vezetni, ennek részleteit a jegybank egyes bizottságai fogják kidolgozni. Ezzel a fragmentációt mérsékelné a jegybank a kötvénypiacon.
A bejelentésekre az euró gyengülésnek indult, ami azt is jelenti, hogy a forint erősödni kezdett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



