5p

Az USA elnöke megtartotta országértékelő, vagyis az "Unió állapotáról szóló" beszédét.

Joe Biden amerikai elnök kijelentette szerda esti kongresszusi országértékelő beszédében, hogy alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült.

Amikor januárban letette hivatali esküjét, egy válságban lévő nemzetet örökölt - jelentette ki. "Az évszázad legsúlyosabb járványát, a legsúlyosabb gazdasági válságot a nagy gazdasági válság óta és a legsúlyosabb támadást a demokráciánk ellen a polgárháború óta" - mondta, hozzátéve: mostanra az ország "válságból lehetőségre" váltott. "Amerika újból ragyog és megmutattuk a világnak, hogy nem adja fel" - tette hozzá.

Az országértékelő, vagyis az "Unió állapotáról szóló" beszéd hagyományosan az amerikai politika egyik méltóságteljes eseménye. Az elnök ilyenkor a kongresszus két háza előtt számol be a választott politikusoknak és a nemzetnek az ország helyzetéről és várható politikája főbb elemeiről. Az Egyesült Államok alkotmánya kimondja, hogy az elnök "időről időre tájékoztatást ad a kongresszusnak az Unió állapotáról, és figyelmébe ajánlja azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek és célszerűnek ítél".

Biden beszéde elején kiemelte: hivatalba lépése óta mintegy 220 millió koronavírus elleni vakcinát adtak be az Egyesült Államokban, amely "messze meghaladja" a január 20-án kitűzött 100 milliós célt. Hozzátette: az idősek halálozási aránya zuhan, és ma már minden 16 év feletti amerikai jogosult az oltásra. "Mindannyiótok segítségének köszönhetően" - mondta Biden a törvényhozóknak. Az elnök ismét felszólította az embereket, hogy oltassák be magukat.

Az első kongresszushoz intézett beszéde során Biden elmondta, hogy az Amerikai Foglalkoztatási Terv "mérnököket és építőmunkásokat fog foglalkoztatni, akik energiahatékony épületeket és otthonokat fognak építeni." A környezetvédelmi tervek részleteiről szólva bejelentette, hogy 500 ezer elektromos töltőállomást telepítenek az autópályák mentén, a gazdák takarónövényeket ültetnek majd, hogy így csökkentsék a levegőben lévő szén-dioxidot. Leszögezte: nincs ok arra, hogy a szélturbinák ne Pittsburghben épüljenek meg Peking helyett.    

"Az Amerikai Foglalkoztatási Terv milliónyi jól fizető munkahelyet fog teremteni, olyan munkahelyeket, amelyek segítségével az amerikaiak fel tudják nevelni a családjukat" - tette hozzá. Kiemelte, hogy emberek millióinak fognak segíteni abban, hogy visszatérhessenek a munkahelyükre, és rámutatott arra is, hogy a tervezett munkahelyek közel 90 százaléka nem igényel majd főiskolai végzettséget.

Beszédében felszólította az Országos Egészségügyi Központot (NIH), hozzanak létre olyan kutatási központot, amelynek célja, hogy áttöréseket érjenek el az olyan betegségekkel szemben, mint például a daganatos megbetegedések, az Alzheimer-kór, vagy a cukorbetegség. "Nem tudnék mást mondani, ami ennél kétpártibb lenne. Vessünk véget a ráknak!" - fogalmazott Biden.

Az elnök kétpárti megegyezést sürgetett a tervezett gazdasági csomag elfogadásával kapcsolatban. "Belföldi konszenzusra van szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen az Egyesült Államok globális versenyképessége, különösen Kínával szemben" - tette hozzá.

"Szeretnék találkozni olyanokkal, akiknek eltérő elképzeléseik vannak. Örömmel fogadjuk az ötleteket. De (.) nem lehetünk annyira elfoglaltak egymással versenyezve, hogy elfelejtjük azt a versenyt, amelyet a világ többi részével vívunk a 21. század megnyeréséért" - fogalmazott.

A tervezet finanszírozásával kapcsolatban az elnök ismét elmondta, hogy a leggazdagabb amerikaiaknak több adót kell majd fizetniük a jövőben. "Itt az ideje, hogy az amerikai vállalatok és az amerikai emberek leggazdagabb 1 százaléka tisztességesen kivegye a részét az adózásból" - tette hozzá.

Az afganisztáni csapatkivonást illetően azt mondta: vannak olyan amerikai katonák az ázsiai országban, akiknek már a szüleik is ott szolgáltak. "Megfizettünk Oszama Bin Ladennek, csökkentettük az al-Kaida terrorfenyegetését Afganisztánban, és most, két évtizeddel később ideje, hogy hazahozzuk a csapatainkat" - fogalmazott.

Oroszországgal kapcsolatban Biden azt mondta: "Putyin elnöknek egyértelművé tettem, hogy bár nem törekszünk a feszültség súlyosbítására, de cselekedeteiknek következményei lesznek, ha igaznak bizonyulnak". A szankciók ügyében kifejtette: az Egyesült Államok arányosan reagált az orosz lépésekre. "Putyin most már megérti, hogy válaszolni fogunk " - tette hozzá.

Biden egyúttal sürgette a kongresszust, hogy tegyen lépéseket a rendvédelmi szervezetek reformja érdekében, kiemelve, hogy helyre kell állítani a bizalmat a bűnüldöző szervek és az emberek között. A republikánusok ellenvetéseire utalva úgy fogalmazott: "együtt kell működnünk, hogy konszenzusra jussunk, de végezzük el a feladatot jövő hónapig, George Floyd halálának első évfordulójáig".

A bevándorlást nélkülözhetetlennek nevezte az Egyesült Államok szempontjából, és felszólította a törvényhozókat, tegyenek lépéseket a "számtalan ember ügyében", akik állampolgárságra vágynak. "Harminc éve beszélnek a politikusok a bevándorlási reformról, de semmit nem tettek. Ezt ideje kijavítani" - szögezte le.

Több mint egy órás beszédének végén az elnök a január 6-i Capitolium elleni támadást egzisztenciális válságnak nevezte, amely "próbára tette a demokráciát." Úgy vélte, a küzdelem nem ért véget, "a világ autokratái" ugyanis az amerikai demokrácia megszűnésére fogadtak. "Be kell bizonyítanunk, hogy tévedtek. Csak annyit kérek, hogy tegyük meg a magunkét mindannyian. Az autokraták nem fogják megnyerni a jövőt. Mi fogjuk. Amerika fogja megnyerni" - fogalmazott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG