4p
Beindult az élet a nyár után, megint rengeteg adat érkezik. A statisztikai hivatal inflációs, ipari, kiskereskedelmi, külkereskedelmi és idegenforgalmi adatokat közöl a jövő héten, amelyek befolyásolhatják a pénzpiacokat, a gazdasági tárca pedig az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről ad ki gyorstájékoztatást.

Hétfőn publikálja a Központi Statisztikai Hivatal első becslését a júliusi kiskereskedelmi forgalomról. Júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Elemzők szerint a reálbérek növekedése, a foglakoztatás emelkedése és a fogyasztás erősödése az év további részében is tartóssá teszik a kiskereskedelem bővülését.

Kedden közli a KSH a végleges és részletes bontást tartalmazó második negyedéves bruttó hazai össztermék statisztikáit. Az első becslés szerint a GDP 2,6 százalékkal nőtt a negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után, jelentősen felülmúlva az elemzői várakozásokat.

Ugyancsak kedden publikálja a KSH a ipari termelés előzetes júliusi adatait. Júniusban az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés az év első hat hónapjában 2,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közli az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorsjelentést. Az első hét havi hiány 464,8 milliárd forint volt, amely az utóbbi mintegy másfél évtized legalacsonyabb deficitje. Tavaly az első hét hónapban a deficit 894,1 milliárd forint volt. A kedvezőbb helyzet okai: a költségvetés eltérő kiadási szerkezete, valamint a kedvező reálgazdasági folyamatok és a gazdaságfehérítés következtében növekvő adóbevétel.

Szintén szerdán jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanács augusztusi ülés rövidített jegyzőkönyve. A testület az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács augusztusban, így a ráta változatlanul 0,90 százalék.

Infláció, külkereskedelem

Csütörtökön közli a KSH a külkereskedelmi forgalom júliusi alakulásának első becslését. Júniusban az export euróban 4,9, az import 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a kereskedelmi mérlegtöbblet 265 millióval, 1,112 milliárd euróra emelkedett.

A kivitel 0,1, a behozatal 0,5 százalékponttal nagyobb növekedést mutatott, mint az augusztus 5-én kiadott első becslésben, és emiatt 17 millióval kevesebb lett az aktívum is. A fél évben az export 3,1, az import 1,3 százalékkal emelkedett, a külkereskedelmi mérleg többlete 868 millió euróval nőtt, 5,376 milliárd eurót tett ki.

A fogyasztói árak augusztusi alakulásáról szóló statisztika is csütörtökön jelenik meg. Júliusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel ezelőtt. A üzemanyagok ára 13,0 százalékkal esett, ezt részben ellensúlyozta csak az élelmiszerek 0,2 százalékos, illetve a szolgáltatások 1,3 százalékos drágulása.

Éves összehasonlításban harmadik hónapja csökken az átlagos árszint, amely az előző hónaphoz mérve négy hónapja először csökkent. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció április óta először emelkedett, 0,1 százalékponttal 1,3 százalékra.

Megint sok lehetett a turista

Pénteken a kereskedelmi szálláshelyek júliusi forgalmáról közöl adatokat a statisztikai hivatal. Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,4 százalékkal csökkent, míg a belföldi vendégeké 4,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, így a teljes forgalom 1,5 százalékkal haladta meg a tavaly júniusit, a májusi 1,0 százalékos növekedés után.

A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 2,9 százalékkal nőtt, és elérte a 35,9 milliárd forintot. A szállodák szobakihasználtsága 1,0 százalékponttal, 58,5 százalékra nőtt a tavaly júniusihoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG