1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Országgyűlés hétfőn kedden és pénteken ülésezik a jövő héten. A képviselők a hét első napján dönthetnek az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, a nyugdíjak adómentességének megőrzéséről, valamint a vörös csillag nyilvános viselésének további tiltásáról, míg a hétvége előtt a jegybanktörvénynek az IMF-fel folytatandó tárgyalások megkezdéséhez szükséges módosításáról is zárószavazás várható.

A hétfői ülésnap Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik, a miniszterelnök beszédében elsősorban a hétvégi brüsszeli uniós csúcstalálkozó eredményeit és azok Magyarországot érintő hatásait ismerteti. A szokásos interpellációs blokkot követően elsőként az árfolyamgát szabályain változtathat az Országgyűlés, július 1-jéről szeptember 30-ra tolva azt a határidőt, amíg a közszférában dolgozók igényelhetik az állami támogatást. A parlament elfogadhatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot is, amely alapján a jövőben nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatja majd a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt. Zárószavazás várható még a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló jogszabályok változtatásáról, emellett az Országgyűlés - a jelenleg hatályos szabályozást felülírva - kimondhatja, hogy a nyugdíjak 2013 után is megőrzik adómentességüket. A képviselőknek dönteniük kell a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről szóló indítványokhoz benyújtott módosító javaslatokról is.

A határozathozatalok végén az Emberi Jogok Európai Bíróságának Fratonolo kontra Magyarország ügyében hozott ítéletében foglalhatnak állást. A kormány határozati javaslatának elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a büntető törvénykönyv módosításával és a strasbourgi bíróság ítélettel, amely alapján a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. Az igazságügyi miniszter erről szóló javaslatában azt kezdeményezi, a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

A hétfői határozathozatalokat követően jórészt korábban tárgyalni kezdett előterjesztések, például a Magyar Állatorvosi Kamaráról és a hulladékról szóló törvényjavaslat vitája folytatódik.  Kedden egyebek mellett a jövő évi költségvetést megalapozó törvények módosítását kezdheti tárgyalni a Ház, de terítékre kerül az ország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály változtatása is. Az Országgyűlés pénteken határozathozatalokkal kezdi egynapos ülését, a képviselők így akár már ekkor elfogadhatják a jegybanktörvény módosítását, ami után Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint megkezdődhetnek a tárgyalások a valutaalappal és az Európai Unióval. Szintén a hét utolsó munkanapján kerül napirendre a 2013-as büdzsé összesen nyolcórás időkeretben tervezett részletes vitája. A kormányoldal és az ellenzéki frakciók ebben négy-négy órán át értékelhetik a költségvetési javaslathoz benyújtott módosító indítványokat. A parlament várhatóan a július 9-én kezdődő héten fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG