2p

Szijjártó Péter nagy bejelentést tett a Hungaroringen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén bejelentette: Magyarország legnagyobb autógyárát hozza létre a Mercedes.

A tárcavezető a Hungaroringen elmondta, a futam előtt tárgyalt a német autógyár itt lévő képviselőivel, s ez alapján kijelenthető, hogy a Mercedes kecskeméti beruházása kiválóan halad, így a jövő év első negyedévében megindulhat teljesen új technológiával a teljesen új Mercedes modellek gyártása Kecskeméten.

„Ezzel a beruházással ez a kecskeméti Mercedes gyár lesz Magyarország legnagyobb autógyára. Ezzel a 300 ezres kapacitással létrejön az a helyzet, hogy Magyarország egymillió gépjárművet tud előállítani évente”

- jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter hozzátette, az ország ezzel egy nagyon exkluzív európai társaságba lép be, ráadásul „teljesen új technológiával teljesen új modellek jönnek létre”, és Kecskemét lesz az egyetlen hely a Mercedes esetében a kontinensen, ahol az autógyár és az akkumulátorokat összeszerelő üzem egymás közvetlen szomszédságában működik".

„Az Egyesült Államokban és Kínában van egy-egy ilyen helye a Mercedesnek, Európában csak itt lesz. Nagyon speciális státuszban vagyunk a Mercedesen belül, és a Mercedes is nagyon speciális státuszban van Magyarországon” – fogalmazott a miniszter.

A politikus azt is elmondta, hogy a Mercedes nagyberuházásokat hajt végre Magyarországon, ez a hosszú évekre, több mint egy évtizedre visszanyúló, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés pedig „nagyon fontos most, amikor a világgazdasági helyzet nem éppen fényes”.

Ebben a helyzetben a Mercedesszel együttműködünk abban, hogy Magyarország ezeket a globálisan előállt nehézségeket a saját javára tudja fordítani. A német gyártó stratégiai partnerünk, most velük és a többi stratégiai partnerrel is azon dolgozunk, hogy ebben a nehéz, Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság alkalmatlansága által előállított helyzetben is a saját javunkra fordítsuk ezeket a nehézségeket, és Magyarország ebből a helyzetből is ugyanúgy nyertesen jöhessen ki, mint a többi korábbi válságos helyzetből" – zárta Szijjártó Péter.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG