2p

Az ukrán hatóságok ma azt közölték, hogy az ország nem tud elegendő villamos energiát termelni a növekvő fűtési igények kielégítésére, és a szomszédos EU-országokhoz fordulnak segítségért, mivel attól tartanak, hogy oroszok megtámadják az energiatermelő létesítményeiket.

Az ukrán energiainfrastruktúrát ért orosz csapások tavaly télen milliókat hagytak hidegben és sötétben. 

"Az áramfogyasztás egyre nő, de az energiarendszer nem bírja - mondta az Ukrenergo hálózatüzemeltetője.

Az Ukrenego tegnap közölte, hogy Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban sürgősségi segítségnyújtásért fordult a szolgáltatókhoz. "A helyzet továbbra is nehéz: több hőerőműtömbben javítások folynak, és áramhiány van az áramrendszerben" - tette hozzá az Ukrenergo.

Kijevben már leesett az első hó is. Fotó: Depositphotos
Kijevben már leesett az első hó is. Fotó: Depositphotos

Kijev arra kérte a nyugati országokat, hogy erősítsék meg légvédelmi rendszereiket arra az esetre, ha Oroszország ismét szisztematikus csapásokat mérne az energetikai létesítményekre, ahogyan azt tavaly télen tette.

A közlemény szerint az energiafogyasztás az utóbbi időben a csökkenő hőmérséklet miatt megnőtt, ami további terheket ró a karbantartásra és javításra szoruló termelő létesítményekre.

Az Ukrenergo közölte, hogy az országban 409 településen nincs áram az orosz invázió és „egyéb okok miatt”. A közlemény szerint a fennakadások Dnyipropetrovszk, Donyeck, Harkov és Herson régiókban voltak.

A New York Times tegnap arról számolt be, hogy az ukrán hatóságok a háború miatt nem hajlandók részletes adatokat szolgáltatni az elektromos hálózat állapotáról. Ám az Egyesült Nemzetek Szervezetének idén nyáron készült jelentése tartalmazza, hogy Ukrajna termelési kapacitása április végére a háború előtti szint felére esett vissza. (The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG