2p
Jobban növekedett a német gazdaság, mint amire előzetesen számítani lehetett.

A beruházások és az export növekedésének köszönhetően a vártnál erősebb ütemben bővült Németország gazdasága a harmadik negyedévben a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatainak tanúsága szerint.

A harmadik negyedévben Európa legnagyobb gazdasága ár-, szezonális- és naptári kiigazítással 0,8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Az első negyedévben 0,9 százalékkal, a másodikban pedig 0,6 százalékkal bővült a hazai össztermék.

Július-szeptemberben támogatta a növekedést a külkereskedelem, miután az export gyorsabb ütemben növekedett az importnál. A közkiadások és a lakossági fogyasztás az előző negyedév szintjén stabilizálódott, az állótőke-beruházások viszont emelkedtek.

Minden javul

Éves összehasonlításban is gyorsult a gazdasági növekedés. Árkiigazítással számolva 2,3 százalékkal, naptári kiigazítással számolva pedig 2,8 százalékkal gyarapodott a GDP 2016 harmadik negyedévéhez képest. Árkiigazítással számolva az első negyedévben 3,4 százalékos, a másodikban pedig 1,0 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest, míg naptári hatásoktól megtisztítva a második negyedévi éves GDP-növekedés 2,3 százalékot, az első negyedévi pedig 2,1 százalékot tett ki.

A harmadik negyedévi negyedéves GDP-növekedésre elemzők 0,6 százalékot vártak, alacsonyabbat a tényleges 0,8 százaléknál. Az éves GDP-növekedési ütemre 2,3 százalékot várt az elemzői közösség, ez összhangban áll az előzetes adattal.

A harmadik negyedévi német bruttó hazai terméket 44,5 millió dolgozó állította elő, 668 ezerrel, 1,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG