4p
A brit külügyminiszter igen súlyos váddal illette az orosz elnököt, mégpedig azzal, hogy személyesen ő rendelte el az Angliában elkövetett idegméreg támadást egy volt orosz kettősügynök és lánya ellen. Putyin közben a vasárnapi elnökválasztásra készül, ahol népe jó eséllyel megjutalmazza egy újabb ciklussal az elmúlt tizennyolc év után.

Boris Johnson brit külügyminiszter, korábbi londoni polgármester azzal vádolta az orosz elnököt, hogy minden bizonnyal ő rendelte meg a merényletet, ahogy mondta, ideggáz használatát brit, sőt európai földön, először a második világháború óta (érdekes, milyen hangsúlyos lett Európa, miközben Johnson volt a népszavazási kampányban a brit kilépés szószólója, nem kis ferdítésekkel kampányolva, meg is lepődött a világ, amikor Theresa May őt nevezte ki fődiplomatának).

Hidegháborús hangulat

A Kreml szóvivője Johnson vádjaira reagálva közölte, hogy Oroszország már többször és több szinten jelezte, hogy semmi köze a támadáshoz, és hogy az elnök belekeverése az ügybe egy megbocsáthatatlan diplomáciai félrevezetés. Kétségtelen, hogy ilyen váddal csak komoly bizonyítékok birtokában szoktak illetni egy országot, pláne egy nagyhatalmat, és annak elnökét. Nem tudni, a brit kormány előhúz-e ilyet a kalapból, vagy valóban csak figyelemelterelés gyanánt vádaskodik, netán a holnapi orosz elnökválasztást akarja befolyásolni.

Utóbbinak nem sok értelme lenne, mivel az orosz népet egy ilyen vád nem igazán befolyásolja, még ha igaz is lenne, valószínűleg keveseket rettentene el olyan légkörben, amikor Oroszország és a nyugat viszonya feszült, és Oroszország ellen évek óta szankciók vannak érvényben. Ez egy kvázi hidegháborús hangulat, kémgyilkosságok és egyidejűleg kémcserék pedig az igazi hidegháború alatt is zajlottak, nem kis számban.

Választási szempontok

Az oroszokat egész más szempontok befolyásolják, amikor a vasárnapi döntést meghozzák. Számukra Putyin jelentősége óriási, 18 év alatt a korábbi szuperhatalomból Jelcin által szétzilált, legyengült, oligarchák által kifosztott országot felvirágoztatta, erőssé tette, területeket szerzett neki vissza, és nem mellesleg ismét szuperhatalommá tette, aki immár határaitól távol is szerepet vállal, ezúttal ügyesen, nem úgy, mint korábban Afganisztánban: kis erő, de nagy szakértelem és fegyverzet bevetésével, a helyi erők ügyes felhasználásával szétverte az Iszlám Állam felét.

Az orosz nép tehát érzi, hogy hazája visszakapta a Szovjetunió idején élvezett szuperhatalmi státuszt, igen ám, de ez akkor szegénységgel, áruhiánnyal, utazási korlátozásokkal járt, most viszont az oroszok mind a cári időkhöz, mind a szovjet rendszerhez viszonyítva sokkal jobban élnek, nyaralásukat pedig a hol a török, hol az egyiptomi, hol a montenegrói partokon töltik. Igaz, hogy ez a relatív jólét nem egy kiegyensúlyozott gazdaságra, hanem jórészt a kőolajra, földgázra és egyéb ásványkincsekre épül, ami nem lesz hosszútávon fenntartható, nem is véletlen, hogy Putyin egyik választási ígérete az orosz gazdaság szerkezetének átalakítása.

Hosszú hivatali idő

Ha Putyint most megválasztják, hivatalának hossza már meg fogja haladni Brezsnyevét, aki 1964-től 1982-es haláláig volt hatalmon úgy, hogy választást soha nem kellett nyernie, így Sztálin óta a leghosszabb ideig regnáló orosz vezető lesz. A világon sokan úgy gondolják, hogy ez túlzás, ugyanakkor az oroszok számára egyelőre nincs alternatívája, és akad még máshol is sokszor megválasztott, viszonylag hosszú ideig hivatalban lévő vezető. Elég csak Angela Merkelre gondolni, akit negyedszer választottak meg, és ha kitölti ciklusát, összesen 16 évig lesz kancellár, de megemlíthetjük saját miniszterelnökünket is, aki választási nyereség esetén ugyancsak a negyedig ciklust fogja tölteni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG