2p
Nem csak Ukrajnának adnak újabb hitelt.

Az IMF már nagyon közel áll ahhoz, hogy lezárja Ukrajna 17,5 milliárd dolláros segélycsomagjának legutóbbi felülvizsgálatát és rábólintson az újabb hitelrészletre, valamikor szeptember második felében, és kész támogatást nyújtani Mongóliának is - jelentette be Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtökön Washingtonban.

A tavaly megkötött hitelszerződés értelmében Ukrajna idén elvileg 1,7 milliárd dollárnyi kölcsönrészlethez juthat az IMF-től. Olekszandr Daniljuk ukrán pénzügyminiszter kedden azonban azt mondta, hogy az összeg valószínűleg inkább az 1 milliárd dollárhoz lesz közeli. 

A pénzügyminiszter részletekkel nem támasztotta alá a kijelentését. Egyes elemzők szerint Kijev azért nem kapja meg az 1,7 milliárd dollárt, mert a vártnál lassabban haladnak a gazdaság átalakítását célzó reformfolyamatok.

Így látják a hitelminősítők

Augusztusban a Fitch Ratings azt közölte, hogy Mongóliának nagy kihívást jelent a közkiadások finanszírozása az egyre gyengülő nemzeti valuta miatt. Az ország államháztartási hiánya a GDP csaknem 21 százalékára nőtt. Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's egy osztályzattal "B mínuszra" rontotta Mongólia adósi besorolását. Az S&P egyébként úgy véli, hogy 2016 és 2019 között átlagosan 3,2 százalék lesz a mongol gazdaságnövekedés.

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét - 5 milliárd dollárt - 2015. március 13-án, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - szintén tavaly augusztus 4-én kapta meg.

Nem kell a mongol nemesfém

A szóvivő arra nem kívánt válaszolni, hogy Mongólia kért-e hivatalosan pénzügyi támogatást az IMF-től.

Mongólia gazdasága öt éve még a világon a legnagyobb ütemben, 17,3 százalékkal bővült, mára főbb exporttermékei, a szén és a réz iránt megcsappant a külföldi kereslet, miközben jelentősen visszaestek a külföldi befektetések.

A mongol központi bank augusztus közepén arra kényszerült, hogy 4,5 százalékponttal, 15 százalékra emelje az alapkamatot, hogy lefékezze a nemzeti valuta, a tugrik elértéktelenedését. Június vége óta a tugrik árfolyama 20 százalékkal csökkent a dollárral szemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG