4p

Kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők. Háborús hírek.

  • Joe Biden amerikai elnök azonnali szavazásra szólította fel a szövetségi törvényhozás alsóházát, a képviselőházat kedden, miután a szenátus kora reggel elfogadta az ukrajnai és izraeli támogatásról is rendelkező 95 milliárd dolláros törvénycsomagot. Az elnök a Fehér Házban tett nyilatkozatában Mike Johnsonhoz, a képviselőház republikánus elnökéhez címezve szavait azt követelte, hogy terjessze szavazásra a jogszabályt, amely - mint vélekedett - megkapná a szavazatok többségét. A szenátusban kedden reggel 70 igen és 29 nem szavazat ellenében fogadták el a 95 milliárd dollárról szóló jogszabályt, az összegből 60 milliárd Ukrajna, 14 milliárd Izrael, 9 milliárd dollár a gázai palesztinok segélyezésére, valamint 8 milliárd a csendes-óceáni térségnek, a többi között Tajvannak jutna. Joe Biden szerint a törvény a sürgős támogatást biztosítja Ukrajna számára, és világos üzenetet küld az ukrán nép, valamint az Egyesült Államok szövetségesei felé. Hozzátette, hogy a törvény elfogadása egyben a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembeni kiállást is jelenti. Joe Biden rövid nyilatkozatában többek között azzal érvelt, hogy a törvényben Ukrajna számára szereplő összeg jó része az Egyesült Államokban marad és munkát ad amerikaiaknak. Kifejtette, hogy az amerikai hadsereg az Egyesült Államokban gyártott katonai felszereléseket szállít olyan módon, hogy a készleten lévő eszközöket szállítja a tengerentúlra, majd azokat új megrendelésekkel pótolja. Ezzel összefüggésben említette az Arizonában gyártott Patriot-, és az Alabama államban készülő Javelin-rakétákat. 

  • Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy külföldi állampolgárt, aki ukrán megbízásból robbantásos merénylet elkövetésére készült egy Leningrád megyei gázelosztó állomáson - közölte kedden a szolgálat közkapcsolati központja. Az FSZB szerint a gyanúsított ukrán nemzetiségű, külföldi - de pontosabban meg nem nevezett - állampolgársággal rendelkező személy, aki "az ukrán különleges szolgálatok által megtervezett diverzáns- és terrorakciót" készült elkövetni az energetikai infrastrukturális létesítménynél. Az őrizetbe vett személytől öt használatra kész, rögtönzött robbanószerkezetet foglaltak le, amelyeket a csővezeték-elágazásnál kísérelt meg elhelyezni. Kihallgatásán azt mondta, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából érkezett Oroszországba. Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója az orosz Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) keddi ülésén kijelentette, hogy az orosz biztonsági szervek az ukrajnai "különleges hadművelet" kezdete óta 419 terrorista bűncselekményt akadályoztak meg az országban. Emellett több mint 360 ezer szélsőséges anyagot azonosítottak és távolítottak el az internetről, 70 ezer oldalhoz való hozzáférést blokkoltak.

  • Moszkva elfogatóparancsot adott ki észt és litván politikusok, többek között Kaja Kallas észt miniszterelnök ellen. 

  • Az ukrán hadvezetés hosszú idő óta először erősítést küld a szorult helyzetben lévő Avgyijivkába.

  • Lángra kapott a legendás szentpétervári MiG-gyár.

  • Donyecknél és Limannál kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz erők az elmúlt nap folyamán, miközben három frontszakaszon 11 ukrán támadást vertek vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint a legtöbb, szám szerint öt ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg. A tájékoztatás szerint az ukrán fél a frontszakaszon több mint 1140 katonát veszített, akik közül a legtöbben, mintegy 325-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

  • A jövőbeni műveletek egyebek mellett attól függnek majd, hogy Kijev milyen támogatást kap nyugati szövetségeseitől, megjegyezve, hogy ma ez nem elégséges. Hiányzik a támogatás, a lőszerek és a harcjárművek – fogalmazott Szirszkij.„Természetesen fegyverekben is hiányt szenvedünk. Még azoknak a fegyvereknek is, amelyeket használunk, fizikai élettartamuk van. Egy fegyver csak bizonyos számú lövést tud leadni, mielőtt lecserélnék” – tette hozzá. Múlt héten Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette Valerij Zaluzsnijt az ország főparancsnokának, és Szirszkijt, aki az ukrán szárazföldi csapatok parancsnoka volt, nevezte ki erre a posztra.

(MTI, Portfoilio) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG