2p

Benjámin Netanjahu közömbösséggel vádolta meg a világot az iszlamisták szexuális bűneivel szemben.

Közömbösséggel vádolta meg a világot az izraeli miniszterelnök kedden a Hamász iszlamista terrorszervezet által elkövetett szexuális bűncselekményekkel szemben.

 "Azt kérdezném a nőjogi szervezetektől, az emberi jogi csoportoktól: hallottak az izraeli nők ellen elkövetett nemi erőszakról, a rettenetes atrocitásokról, csonkításokról; hol az ördögben vannak?" - tette fel a kérdést sajtótájékoztatóján angol nyelven Benjámin Netanjahu.

Joe Biden amerikai elnök szintén rettenetesnek nevezte az iszlamisták Izrael ellen októberben végrehajtott támadása során elkövetett szexuális bűncselekményeit, és felszólította a nemzetközi közösséget, ítélje el "ezt az elképzelhetetlen kegyetlenséget".

Bár az ügyben még tart a nyomozás, az izraeli kormány egyebek között az ENSZ-t is azzal vádolta, hogy szemet huny az izraeli áldozatok fölött.

A rendőrség azt közölte, mintegy 60 ezer, a Hamász fegyvereseinek testkamerája, illetve biztonsági kamerák által rögzített videofelvételt tanulmányoznak, és mintegy 1000 tanúvallomást vesznek fel, ám hozzátették, nehéz megszólaltani az áldozatokat, többségük nem élte túl a támadást. Maj Golan, a nők jogaiért felelős tárca nélküli izraeli miniszter megerősítette, hogy csak nagyon kevés nő élte túl a nemi erőszakot, és ők sem képesek egyelőre beszélni róla, jelenleg orvosi kezelést kapnak.

Nehéz megszólaltani az áldozatokat, többségük nem élte túl a támadást. Fotó: Depositphotos
Nehéz megszólaltani az áldozatokat, többségük nem élte túl a támadást. Fotó: Depositphotos

Az Orvosok az Emberi Jogokért Izraelben nevű jogvédő szervezet - mely korábban egyébként a Gázai övezetben élők mellett is felszólalt - novemberben tette közzé az első vizsgálati eredményeit az ügyben.

Hadasz Civ, a szervezet egyik vezetője leszögezte, már kiderítették, hogy több helyen, több alkalommal is elkövettek nemi erőszakot, és most azt próbálják kideríteni, vajon a fegyveresek a Hamásztól kaptak-e parancsot a szexuális bűncselekmények elkövetésére.

Az iszlamista szervezet tagadta, hogy tagjaik ilyen jellegű atrocitásokat követtek volna el.

(MTI/AP/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG