4p
Pat Buchanan szerint Trump nem zsarolt, csak vizsgálatot akart egy korrupciós ügyben.
EPA/LEIGH VOGEL

Donald Trumpnak "joga volt" kérnie a vizsgálat megindítását "Ukrajna legkorruptabb vállalata", a Burisma ellen, a demokrata többségű amerikai képviselőházban viszont párthovatartozás szerint szavaznak majd az elnök elleni impeachment-folyamat keretében, márpedig Trump sorsáról az emberek lennének hivatottak dönteni - ezeket a gondolatokat fejti ki pénteken közzétett írásában Pat Buchanan.

Jogos kérés vagy hatalmi visszaélés?

A konzervatív amerikai politikai elemző, aki Ronald Reagan elnök egyik tanácsadója is volt, kétségbe vonja, hogy Trump részéről zsarolás történt volna. Szerinte a törvények hű betartásáért felelős államfő joggal ragaszkodott ahhoz, hogy egy olyan rendszer (az ukrajnai), amely Washington segítségétől függ, vizsgálja ki a korábbi amerikai alelnök (Joe Biden) fiával kapcsolatos érdekkonfliktust és korrupciós ügyet.

Az elemző mindezt azzal kapcsolatban fejtegeti, hogy az amerikai fővárost hónapok óta foglalkoztatja a kérdés: van-e összefüggés az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély visszatartása és a között, hogy Trump arra kérte az ukrajnai vezetést, esetleg vizsgálja meg Joe Biden volt alelnök, a demokraták egyik jelenlegi elnökjelölt-aspiránsa és fia, Hunter Biden üzleti ügyeit.

A demokrata párti törvényhozók szerint ugyanis Trump visszaélt hatalmával, amikor egy idegen országot a saját politikai céljai érdekében kért fel amerikai állampolgárok elleni vizsgálatra.

Az elemző emlékeztet arra, hogy Gordon Sondland, az Egyesült Államok Európai Unióhoz akkreditált nagykövete a szerdai meghallgatásán azt mondta: érvényesült a "valamit valamiért elv".

Elkerülhetetlen az impeachment

Pat Buchanan szerint elkerülhetetlennek látszik az impeachment, vagyis az elnök felelősségre vonása és elmozdítása alkotmányos úton.

Azt írja: a képviselőházban párthovatartozás szerint szavaznak majd, és mivel a demokraták vannak többségben, a voksolás kimenetele nem kétséges, az ügy a szenátus elé kerül. Buchanan nem titkolja véleményét, miszerint Trump sorsáról "az embereknek kell dönteniük".

Az elemző ugyanakkor megjegyzi: Trumpnak

joga volt vizsgálat megindítását kérnie (Ukrajna) legkorruptabb vállalata, a Burisma ellen.

Havi 50 ezer dollár

Majd kifejti: ez kiváltképp indokolt volt, mert Joe Biden alelnök fia havi 50 ezer dolláros javadalmazással járó igazgatótanácsi posztot kapott a Burismánál. Ez pontosan azt követően történt, hogy Joe Biden az ukrán államügyész leváltását követelte, majd miután ezt teljesítették, aláírta az egymilliárd dolláros amerikai hitelgaranciáról szóló megállapodást.

Ezt az ügyet ki vizsgálta meg?

- teszi fel a kérdést Buchanan.

A szerző szerint a demokraták krokodilkönnyeket hullajtanak a katonai segély visszatartása miatt. Felidézi: 2014 és 2017 között, tehát amikor Vlagyimir Putyin Oroszországa elfoglalta a Krím-félszigetet és támogatta a Donyec-medence szakadárjait, Barack Obama az Ukrajnának folyósított katonai segély címén - a néhai John McCain szenátor szavaival szólva - "csak takarókat és élelmiszert" küldött.

Buchanan kérdésbe sűríti álláspontját:

Ha Donald Trump a segélyek két hónapig tartó felfüggesztésével veszélybe sodorta nemzetbiztonságunkat, akkor vajon Obama nem sodorta-e még súlyosabb veszélybe nemzetbiztonságunkat azzal, hogy éveken keresztül megtagadta Ukrajnától a halált okozó fegyverek szállítását?

2016 óta támadják

A szerző végül utal arra is, hogy a Trump ellen lényegében a megválasztása óta tartó, általa "összeesküvésnek" nevezett támadássorozat eredőjét éppen most vizsgálja az igazságügyi tárca.

Az eljárásból szerinte fény derül majd arra, volt-e bűncselekményre is utaló magatartás a korábbi amerikai kormányzaton belül annak érdekében, hogy befolyásolják a 2016-os választások kimenetelét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG