2p

Kibertámadás ért több amerikai kormányzati szervezetet;  egyebek között személyes adatok kerülhettek illetéktelen kezekben - jelentették be amerikai kormánytisztségviselők csütörtökön.

Az amerikai Kiberbiztonsági és Infrastruktúra Biztonsági Ügynökség (CISA) közlése szerint dolgoznak azon, hogy megállapítsák a támadások forrását, és azt, hogy milyen információ került ki. A bejelentés alapján a támadás egy kormányzati szervezetek és vállalatok által használt alkalmazás, a "MOVEit" gyenge pontját használta ki. Az ügynökség igazgatója, Jen Easterly az MSNBC hírtelevízióban közölte, hogy az alkalmazás kockázatairól tájékoztatót tettek közzé már a múlt héten, és azt ígérte biztosítják, hogy az azt használó vállalkozások rendelkezzenek minden forrással ahhoz, hogy csökkentsék a kockázatot.

Személyes adatok is illetéktelen kezekbe kerülhettek. Fotó: EPA/JUSTIN LANE
Személyes adatok is illetéktelen kezekbe kerülhettek. Fotó: EPA/JUSTIN LANE

Hozzátette, hogy az érintett kormányszervekkel szorosan együttműködnek, de azt nem árulta el, hogy mely intézmények estek a kibertámadás áldozatává, ami a CISA igazgatója szerint egy jól ismert ransomware, azaz zsarolóprogram formájában érte őket. A zsaroló szoftvereknél a küldő pénzt próbál kicsikarni az áldozatokból, hogy annak fejében feloldja eszközeik blokkolását, vagy visszaszolgáltasson megszerzett adatokat.

Az amerikai kormányszerveket ért támadás csütörtöki bejelentésével egy időben Louisiana állam kormányzói hivatala közleményt tett közzé arról, hogy a "MOVEit" alkalmazással összefüggő kibertámadás érte az állami gépjármű-nyilvántartási irodát. Ebben felhívták a figyelmet arra, hogy a támadás során megszerezhették a Louisiana államban regisztrált járműtulajdonosok személyes adatait. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG