4p

Nem maradt visszhang nélkül, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter Alekszej Navalnij temetésének napján találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. 

Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn bírálta Szijjártó Péter magyar és Juraj Blanár szlovák külügyminisztert, amiért pénteken egy törökországi regionális fórumon találkoztak orosz kollégájukkal, Szergej Lavrovval – vette át a Hvg.hu az amerikai AP hírügynökség hírét. Szijjártó Péter még egy „hangulatos” videót is posztolt arról, ahogy az orosz külügyminiszterrel nevetgél.

Tusk megmondta. Fotó: Depositphotos
Tusk megmondta. Fotó: Depositphotos

A törökországi a találkozó ugyanazon a napon, március 1-jén történt, amikor Moszkvában eltemették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt. A politikust korábban Novicsok idegméreggel megmérgezték, majd miután ebből csodával határos módon felépült és németországi kezeléséről hazatért Oroszországba, letartóztatták. Ezt követően különböző vádakkal hosszú börtönbüntetésre ítélték és olyan körülmények között tartották fogva, amelyről tudható volt, hogy a halálához vezethet. Tusk a Szijjártó–Lavrov találkozóval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az orosz külügyminiszterrel való tárgyalás időzítése „nem csupán a jó vagy rossz ízlés kifejezése”, hanem egy olyan újabb jelzés a magyar kormány részéről, amit „erkölcsi és politikai okokból nehezen tudunk elfogadni”.

„A pozsonyi és budapesti kollégák ismét bebizonyították, hogy bizonyos kérdésekben túlságosan is eltérők a nézeteink.” Minden bizonnyal ezek közé tartozik az Oroszországhoz való hozzáállás és az Ukrajna elleni támadás. A lengyel kormányfő azt követően szólalt meg, hogy találkozott Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel. A két miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján Simonyte is „sajnálatos döntésnek” nevezte azt, hogy Szijjártó és Blanár is találkozott az orosz külügyminiszterrel Törökországban.

Frissítés: a magyar külügyminiszter azért beszélgetett Lavrovval, mert mellette ült a vacsoraasztalnál

Az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csak azokkal beszél, akikkel mindenben egyetért, az igazi teljesítmény a kapcsolattartás azokkal, akikkel bizonyos kérdésekben eltérő állásponton van – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával közösen tartott sajtóértekezletén megkérdezték a lengyel kormányfő által vele szemben megfogalmazott bírálatról is, amelyben Donald Tusk azt kifogásolta, hogy az Antalyai Diplomáciai Fórumon együtt vacsorázott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.

Erre reagálva Szijjártó Péter MTI tudósítása szerint kifejtette, hogy a magyar és a lengyel nemzet között nem pusztán barátság, hanem testvériség is van, amely véleménye szerint „kibírja az ilyen politikai epizódokat is, mint amiket Lengyelország miniszterelnöke az elmúlt néhány hétben produkált”.

„Egyszerűen tiszteletben kell tartani, hogy mást gondolunk a béke lehetőségéről Ukrajnában. Mi egy békepárti kormány vagyunk, Lengyelország kormánya pedig inkább háborúpárti álláspontot képvisel” – mondta.

Majd arról számolt be, hogy a törökországi fórum majdnem olyan, mint egy ENSZ-közgyűlés, és ennek a gálavacsoráján hat vagy hét külügyminiszterrel ült egy asztalnál, köztük orosz hivatali partnerével. „És ha az ember mellette ül egy külügyminiszter kollégának, akkor általában beszélgetnek. Az a helyzet, hogy van egy ilyen feladatunk nekünk, külügyminisztereknek, hogy kapcsolatot tartsunk egymással” – jelentette ki.

„A diplomáciában azt hiszem, hogy a teljesítmény az, hogy az ember kapcsolatot tart azokkal is, akikkel nem ért mindenben egyet. Szerintem az nem diplomáciai teljesítmény, ha az ember csakis azzal beszél, akivel mindenben egyetért” – vélekedett. A miniszter végül leszögezte, hogy ha lesz lehetősége, vagy szükség lesz rá, akkor a jövőben is tárgyalni fog az orosz kollégákkal.

„És szerintem Lengyelország miniszterelnöke meglepődne, ha tudná, milyen hosszú azoknak az európai politikusoknak a listája, akik az elmúlt években arra kértek fel engem, hogy segítsek nekik kapcsolatot teremteni az oroszokkal, találkozót összehozni, vagy csak juttassak el nekik egy üzenetet” – emelte ki.

„Sőt, volt olyan ország is, ahol egymással szemben lévő oldalak képviselői is kérték ezt tőlem, úgyhogy a jövőben is, ha van ilyen kérés, természetesen szívesen segítek” – tette hozzá.

Mark Rutte holland miniszterelnök esetleges NATO-főtitkárrá választása kapcsán pedig elmondta, hogy a kormány biztosan nem tudja olyan személy megválasztását támogatni, aki „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”. „Nagyon fura lenne, ha egy ilyen ember jelöltségét a magyar kormány támogatná” – közölte.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG