5p

Feloldotta keddtől a Covid-19 koronavírus-járvány miatt március 30-án bevezetett országos kényszerszabadságot az összes vállalat esetében Vlagyimir Putyin orosz elnök, újabb gazdaságtámogatási és szociális segélycsomagot hirdetett meg, a helyi karanténkorlátozások feloldásában pedig a regionális vezetőkre bízta a döntést.

Putyin hétfői, a járvány kezdete óta ötödik televíziós üzenetében közölte, hogy a 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek esetében megmaradnak a korábban bevezetett fokozott óvintézkedések, és továbbra is tilos tömegrendezvényeket tartani, de a járványhelyzet alakulása megengedi a korlátozások fokozatos megszüntetését. Az elnök közölte, hogy az eltérő körülmények miatt a rendelkezések enyhítésében vagy szigorításában továbbra is az egyes régiók vezetése lesz illetékes, a járványügyi óvintézkedések betartása mellett.

Az alapvető üzemeknek újra kell kezdeniük a munkát, és ott, ahol ez nem lehetséges, fenn kell tartani a fizetéseket. Az elnök állítása szerint az országban jelenleg 1,4 millió a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma.

Putyin szerint a koronavírus elleni küzdelem jegyében meghozott intézkedések életek ezreit mentették meg, sikerült elkerülni az egészségügyi rendszer túlterhelését, és mára az ország összes régiója felkészült a megfertőződött emberek kezelésére. Közölte, hogy a tesztelések számát a hónap folyamán országos szinten napi 300 ezerre fogják növelni.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes az elnöki bejelentést követően a kormány tagjai és a regionális vezetők részvételével megtartott videokonferencián közölte, hogy a 85 régió közül 11-ben keddtől megkezdődhet a karanténelőírások lazítása. A leginkább fertőződött fővárosban, Moszkva megyében és Szentpétervár esetében korábbi bejelentés szerint a hónap végig fennmaradnak a lakhelyelhagyásra és a közlekedésre vonatkozó korlátozások, sőt, a közterületeken kötelezővé válik a maszk- és a kesztyűviselet.

Mire van szükség a visszatéréshez a normális élethez?

Az országos szintű védekezésben is meghatározó szerepet játszó Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a tanácskozáson ismertette azt az öt feltételt, amelynek érvényesülnie kell ahhoz, hogy a városok és a régiók visszatérhessenek a normális élethez. Ezek értelmében a munkáltatóknak maximális mértékben szavatolniuk kell alkalmazottjaik biztonságát, és elejét kell venniük a járvány terjedésének a megnyitandó üzemekben. Az embereknek egy "új viselkedési kultúra" révén felelősséget kell tanúsítaniuk környezetük egészsége iránt. Szigorúan be kell tartani a fertőzöttekkel szembeni karanténelőírásokat. Folytatni kell a tömeges szűrést a koronavírus korai kimutatása érdekében. Emellett folyamatos készültségben kell tartani a helyi, a regionális és az országos egészségügyi intézményeket, hogy a betegek számának növekedése esetén is biztosított legyen az emberek időben történő ellátása.

Szobjanyin bejelentette, hogy a fővárosban harmadik hete csökken a Covid-19-fertőzéssel kórházba szállított betegek száma. Moszkvában egyébként hétfőn a beköszöntött 20 foknál melegebb, napos időben egybehangzó tévériportok szerint sokan megsértették a kötelező önizoláció szabályait.

Jön a támogatási csomag

A Putyin által hétfőn meghirdetett gazdaságtámogatási és szociális csomag értelmében az állam június 1-jétől fél éven át, alkalmazottanként a szövetségi minimálbérnek (12 130 rubelnek, azaz jelenleg mintegy 53 400 forintnak) megfelelő havi hitelkeretet nyit a vállalatok számára, 2 százalékos kamattal. A visszafizetési határidő 2021. április 1. Ha az érintett cég megőrzi alkalmazottainak 90 százalékát, a hitel kamatostól leírható lesz. Az áprilisi foglalkozási szint 90 százalékát megőrző cégek áprilisban és májusban közvetlen támogatást kapnak a bérek kifizetésére.

A járvány által sújtott kis- és középvállalatok második negyedévben esedékes adói (az áfa kivételével) és biztosítási díjai leírandók. A vállalkozásoknak a kölcsönök és a bérek mellett társfinanszírozniuk kell a bérek kifizetését is. Az alkalmazottak fizetését azoknál a vállatoknál is fenn kell tartani, amelyek tevékenységét felfüggesztették.

Az önfoglalkoztatottak visszakapják a 2019 után befizetett jövedelemadójukat, és egy minimálbérnek megfelelő adótőkét kapnak támogatásként. Az egyéni vállalkozók szintén adókedvezményben részesülnek.

A rászoruló családok júniustól különböző címeken gyerekenként összesen 33 ezer rubel (mintegy 145 ezer forint) féléves támogatásban részesülhetnek. A minimális gyerekgondozási támogatást az állam megduplázza, és ugyanilyen segélyt kapnak a munkával nem rendelkező emberek, köztük a diákok.

Az egészségügyi és a szociális dolgozók április 15-től július 15-ig különleges szövetségi pótlékban részesülnek. Az orvosok egy kéthetes műszakért 40 ezer rubel (mintegy 174 ezer forint), a koronavírusos betegek ápolása esetén pedig 60 ezer rubel (mintegy 264 ezer forint) plusz juttatásban részesülnek. A szociális munkásoknak 25 ezer rubel (mintegy 110 ezer forint), közülük a Covid-19-fertőzöttekkel dolgozóknak pedig 35 ezer rubel (mintegy 154 ezer forint) pótlék jár.

Oroszország 221 344 igazolt fertőzéssel hétfőre az Egyesült Államok (1 329 799) és Spanyolország (224 350) után a harmadik helyre került a világon, ám a halálozások száma (2009) a hivatalos adatok szerint alacsony maradt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG