3p

Nyilvánossá tette Donald Trump volt elnök adóbevallásait az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága pénteken, amit több évi politikai és jogi vita nyomán, a volt elnök tiltakozása ellenére ért el a demokrata vezetésű testület.

Mérsékelt adófizetés, külföldi bankrszámlák

A bizottság Donald Trump 2015 és 2020 közötti adópapírjait, több ezer oldalnyi iratot tett elérhetővé a nyilvánosság számára. Ezekből többek között kiderül, hogy Donald Trump az érintett években mennyi adót fizetett, milyen adókedvezményeket vett igénybe, és milyen módon csökkentette adóalapját. Többi között az is nyomon követhető, hogy külföldi bankszámlával rendelkezett elnöksége idején Írországban, az Egyesült Királyságban és Kínában. Olvasható többi között, hogy 2015-ben, abban az évben, amikor megkezdte elnökválasztási kampányát, mintegy 691 ezer dollár jövedelemadót fizetett. Donald Trump adózási adatai mellett felesége, Melania Trump adóbevallásai is olvashatók - írja összefoglalójában az MTI.

Donald Trump egy republikánus kampánygyűlésen a pennsylvaniai Latrobe-ban 2022. november 5-én. Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo
Donald Trump egy republikánus kampánygyűlésen a pennsylvaniai Latrobe-ban 2022. november 5-én. Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo

A CNN tájékoztatása pedig azt is kiemeli: Trump az elnöksége előtt és az elnöksége alatt is nagy veszteségeket jelentett be, amelyeket átvitt a következő évekre, hogy csökkentse vagy gyakorlatilag megszüntesse adóterheit. Bevallásaiból például kiderül, hogy 2015-ben 105 millió dolláros, 2016-ban pedig 73 millió dolláros veszteséget görgetett maga előtt.

 A képviselőház költségvetési bizottsága először 2019-ben próbálta megszerezni az akkor még hivatalban lévő elnök adóbevallásait, amelyeket végül idén november végén kapott meg a szövetségi adóügyi hatóságtól a legfelsőbb bíróság döntése után.

Az alsóházi szakbizottság a volt elnök adóbevallását a szövetségi adótörvényre hivatkozva igényelte, azzal az indokkal, hogy szeretnék megvizsgálni, az adóhatóság eleget tett-e kötelezettségének a hivatalban lévő mindenkori elnökre vonatkozó adóellenőrzést illetően.

Trump: ezt nem lett volna szabad

Az MTI tudósítása szerint Donald Trump az iratok nyilvánosságra hozatalára reagálva azt mondta, hogy a demokratáknak "ezt soha nem lett volna szabad megtenniük". A volt elnök közleményében úgy fogalmazott, hogy a "radikális baloldali demokraták mindent fegyverként használnak fel, de emlékezzenek arra, hogy ez kétirányú utca".

Donald Trump és jogi képviselői az elmúlt években az iratok körüli elhúzódó jogvitában többi között arra hivatkozva próbálták megakadályozni azok kiadását a képviselőházi bizottságnak, hogy magánjellegű dokumentumokról van szó, miután Trump elnöki megbízatása már megszűnt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG