2p
Egy teljesen normális intézkedést tart titokban a kormány.

Ugyan a kormány gond nélkül eltitkolta, hogy beengedtek közel 1300 türelmesen bekopogó menekültet Magyarországra, az mno.hu szerint nem csak ennyit tettek, hanem lakhatási program is van a megsegítésükre.

Az évek óta tartó migránsozás közepette nem csak arról felejtette el tájékoztatni a lakosságot a kormány és a Fidesz, hogy 2017-ben 1291 menekültet befogadott Magyarország. Szintén eltitkolták, hogy 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára. A Belügyminisztériumhoz tartozó Belügyi Alapok portálról ugyanis kiderült: az Európai Bizottság által létrehozott Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), amely a fővárosi önkormányzat hajléktalanellátó szervezete.

A 2015. június 30-án közzétett pályázatra a BMSZKI eredményesen nyújtott be támogatási kérelmet, és Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című pályázatával 82,5 millió forintot nyert el. Az Európai Unió az alapokból megvalósítandó projektekhez 75 százalékos támogatást nyújt, amelynek mértékét évente határozza meg. A fennmaradó 25 százalékos forrást pedig a hazai költségvetés állja.

Az mno megkereste a BMSZKI-t, hogy miről szól a menekülteknek nyújtott lakhatási program, de a fővárosi önkormányzat nem engedte nyilatkozni a hajléktalanellátó szervezetet.

Ám a BMSZKI 2016-os beszámolójából kiderült: 2016 augusztusában indítottuk el a Nemzetközi védelemben részesülők önálló lakhatásának segítése című programot, amelynek célja az önálló lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítése és a már meglévő lakóhely fenntartása menekült és oltalmazott emberek számára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG