2p
És azt is kiszámolta a KSH, hogy mi magyarok mennyit hagyunk ott a külföldi nyaraláskor.

A szolgáltatások euróban számolt exportjából 2,6 százalékkal több bevétel folyt be a második negyedévben, mint egy évvel korábban, míg az importkiadások 5,9 százalékkal emelkedtek. A negyedévben elért 1,881 milliárd euró exporttöbblet 63 millióval csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Több a turista

Az idegenforgalomi bevételek 6,4 százalékkal nőttek, a kiadások 18,1 százalékkal ugrottak meg - a bevételi többlet ezzel együtt is csak 3 millió euróval csökkent és 809 milliót tett ki. A külföldiek 13 millió utazást tettek Magyarországon, 6,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és naponta átlagosan 5,8 százalékkal nagyobb összeget, 14 ezer forintot költöttek, amiből 35 százalékkal részesedett a szálláshely és vendéglátás vásárlása.

És mi?

A magyar utazók 5,1 millió alkalommal mentek külföldre, ami 8,1 százalékos növekedésnek felel meg és napi átlagos költekezésük 10 százalékkal, 12 ezer forintra nőtt, aminek 24 százalékát fordították szálláshelyre és vendéglátásra, és egyaránt 27-27 százalékot üzemanyagra és ajándék vagy egyéb vásárlásra.


A szállítási szolgáltatások exportja 7,8, importja 6,3 százalékkal nőtt euróban, a 664 millió euró aktívum 61 millióval több a tavalyi második negyedévinél. A többlet fele, 344 millió euró a közúti szállítási szolgáltatásokból származott, ami 16 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál, miután az exportbevételek csak 0,8, az importkiadások viszont 7,7 százalékkal nőttek. A légiszállítási szolgáltatások aktívuma 78 millió euróval, 296 millió euróra emelkedett, miután az exportszolgáltatások bevételei 15, az importkiadások viszont csak 0,8 százalékkal emelkedtek.

Az üzleti szolgáltatások exportbevétele 1 százalékkal, 2,251 milliárd euróra csökkent, importköltsége 1,6 százalékkal, 2,132 milliárdra nőtt, így a 119 millió eurós aktívum 5,7 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. Az üzleti szolgáltatások csoportján belül a számítástechnikai szolgáltatások exportja 14,2, importja 5,1 százalékkal nőtt, aminek eredményeként 177 millió euró aktívum keletkezett a második negyedévben, 42 millióval több, mint egy évvel azelőtt.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG