6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A KSH közzétette, minek köszönhető, hogy négy negyedévi recesszió után a harmadik negyedévben nőtt a GDP.

Nem változtatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), péntek reggel megerősítette a bruttó hazai termékről (GDP) néhány nappal korábban kiadott becslését.

Eszerint a GDP volumene Magyarországon 2023 III. negyedévében a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye pedig az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékkal, ugyanakkor az előző negyedévhez mérten 0,9 százalékkal nőtt. 2023 I–III. negyedévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Innen már csak felfelé? Fotó: Depositphotos
Innen már csak felfelé? Fotó: Depositphotos

Az első becsléshez képest azonban a mostani második közlés annyival több, hogy a részleteket is tartalmazza, azt, mely szektorok hogyan teljesítettek. Íme:

Termelési oldal:

  • Az ipar teljesítménye 5,4, ezen belül a feldolgozóiparé 4,1 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben az élelmiszeripar, valamint a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti járművek gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését. Jelentősen hozzájárult az ipar teljesítményének csökkenéséhez az energiaipar is. Az építőipar hozzáadott értéke 1,6 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 88,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist.
  • A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,1 százalékkal csökkent. A legnagyobb növekedés (8,8 százalékos) a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt. Az információ, kommunikáció ág teljesítménye 2,1, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 0,8, az oktatásé 0,5 százalékkal nőtt. Az ingatlanügyletek hozzáadott értéke 1,0, a művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatásoké 1,1, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 1,3 százalékkal csökkent. A közigazgatás hozzáadott értékének volumene 1,9, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 6,4, a szállítás, raktározásé 8,0, a kereskedelemé pedig 11,6 százalékkal zsugorodott. 
  • A bruttó hazai termék 2023. III. negyedévi, 0,4 százlékos csökkenéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 0,9, az építőipar 0,1, a termékadók és -támogatások egyenlege pedig 1,1 százalékponttal járult hozzá. A csökkenést 3,4 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság jó teljesítménye. A szolgáltatásokon belül leginkább (0,3 százalékponttal) a humán-egészségügyi, szociális ellátás mérsékelte a GDP csökkenését. 

Felhasználási oldal: 

  • A háztartások tényleges fogyasztása 0,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,7 százalékkal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 2,4 százalékkal csökkent. A hazai fogyasztási kiadások volumene minden tartósság szerinti csoportban kisebb lett: a nem tartós termékek esetében 5,8, a féltartós termékeknél 0,9, a tartós termékeknél 0,2, míg a szolgáltatások körében 0,4 százalékkal. 
  • A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 6,4, míg a közösségi fogyasztásé 4,4 százalékkal emelkedett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 8,5 százalékkal nagyobb lett.
  • A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,1 százalékkal mérséklődött.
  • A bruttó állóeszköz-felhalmozás a III. negyedévben 15,1 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene jelentősen csökkent, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban figyelhető meg bővülés, míg a többi területen nagymértékben csökkent a fejlesztések volumene.
  • A bruttó felhalmozás 15,7 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.
  • A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 5,2 százalékkal kisebb lett.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1 285 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az import volumene nagyobb mértékben (8,7 százalékkal) csökkent, mint az exporté (3,6 százalék). A külkereskedelem 80 százalékát kitevő áruforgalomban a behozatal 9,9 százalékkal zuhant a kivitel 4,9 százalékos csökkenése mellett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 1,8 százalékkal bővült, míg importja 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2023. III. negyedévi, 0,4 százalékos csökkenéséhez a bruttó felhalmozás 5,3 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 5,0, azon belül az árukereskedelem egyenlege 4,6 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény csökkenését.rulását az export és az import hozzájárulásának a különbségeként számítjuk.

2023 III. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

  • A gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal nőtt. 
  • A termelési oldalon az ipar teljesítménye 0,6, az építőiparé 2,7, a mezőgazdaságé 3,4 százalékkal nőtt, míg a szolgáltatásoké 0,9 százalékkal csökkent.
  • A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 1,5, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2, míg a közösségi fogyasztásé 1,0 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 2,8 százalékkal visszaesett. A külkereskedelemben az export és az import volumene összességében stagnált (0,1 és 0,0 százalékkal).
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG