3p
Nincs megállás, júniusban is közel hat százalékkal voltak magasabbak a bruttó bérek Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az emelkedés részben köszönhető az egészségügyi dolgozók által kiharcolt juttatásoknak, de a határon szolgáló több száz határőr illetménye is dobott a latba a minimálbér emelésén túl. Az év első felére vetítve még ennél is jobb eredményt láthatunk.

2016  júniusában a bruttó átlagkereset 259 900 forint volt, 5,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - tudatta a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral. 2016. január–júniusban a bruttó átlagkeresetek 6,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Forrás: KSH

Ami húzta a számokat

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt. Az év első hat hónapjában a nettó keresetek emelkedése – a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése következtében – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,6 százalék volt.

Idén júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 259 900 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 172 800 forint volt. A bruttó átlagkereset 5,7 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,3 százalékkal lett magasabb az előző év azonos hónapjához képest. De nézzük, mi mondható el az elmúlt fél év adatai alapján:

2016. január–június:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 258 000 forint volt.

  • A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (527 200 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (149 400 forint).

  • A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 146 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9700, illetve 9500 forint.

  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 171 600 forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családok esetében – jelentősen módosultak, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 178 800 forintra becsülhető.

  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 271 300 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék volt.

  • A bruttó átlagkereset 6,0 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,6 százalékkal lett magasabb egy év alatt.

  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,1%-os növekedése mellett a reálkereset 7,5 százalékkal emelkedett.

  • A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 0,1 százalékponttal kisebb ütemben nőttek, mint a bruttó átlagkeresetek.

  • A munkajövedelem 5,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG