4p

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett nyílt levele lehetőséget kínál Oroszország számára a háború befejezésére – erről beszélt pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nyugat-ukrajnai Vinnicjában tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint a levél egyértelműen jelzi Ukrajna békeszándékát, és reális diplomáciai javaslatokat tartalmaz a konfliktus lezárására. Putyin úgy reagált, nem látja okát a találkozónak.

„Ez tulajdonképpen egy esély Putyin számára, hogy végre lezárja a háborút, véget vessen ennek az agressziónak” – fogalmazott Szibiha. Hozzátette: Ukrajna igazságos békét szeretne, ugyanakkor szerinte továbbra is jól látható, hogy ki érdekelt a háború folytatásában.

A külügyminiszter elmondta, hogy a levelet nemcsak nyilvánosan tették közzé, hanem diplomáciai csatornákon is eljuttatták az érintettekhez, valamint nemzetközi szervezeteknél, köztük az ENSZ-nél is regisztrálták.

Zelenszkij személyes találkozót javasolt

Az ukrán elnök csütörtökön közzétett nyílt levelében személyes találkozóra hívta az orosz államfőt. Zelenszkij azt írta: „Elég a háborúból”, és hangsúlyozta, hogy a konfliktust tisztességesen és méltósággal kell lezárni, úgy, hogy annak ne legyen újabb eszkaláció a következménye.

Az ukrán elnök szerint Ukrajna kész teljes tűzszünetet hirdetni a tárgyalások idejére, amelynek betartását nemzetközi partnerek – köztük az Egyesült Államok – felügyelhetnék.

Zelenszkij azt javasolta, hogy a csúcstalálkozót egy semleges harmadik országban, például Svájcban, Törökországban vagy valamely arab államban tartsák meg. Moszkvát és Kijevet nem tartja megfelelő helyszínnek.

Moszkva nyitott volt, de Putyin lezárta a kérdést

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov csütörtökön reagált az ukrán kezdeményezésre. Közlése szerint, ha Zelenszkij találkozni szeretne Putyinnal, „bármikor elutazhat Moszkvába”. A nyilatkozat ugyanakkor nem utalt arra, hogy az orosz elnök elfogadná a semleges helyszínen tartandó találkozó ötletét.

Donald Trump amerikai elnök nagyszerűnek nevezte annak lehetőségét, hogy az ukrán és az orosz elnök közvetlenül tárgyaljon egymással. Hozzátette ugyanakkor, hogy a konfliktus rendezéséhez mindkét fél részéről kompromisszumokra lesz szükség.

Emmanuel Macron francia elnök szintén pozitívan értékelte a kezdeményezést. A francia államfő szerint Ukrajna és Oroszország közvetlen tárgyalások útján juthatna el egy tűzszünethez és egy későbbi békemegállapodáshoz, amelyet az európai országok is támogathatnak.

Az ukrán vezetés bízik abban, hogy a levél új lendületet adhat a diplomáciai erőfeszítéseknek, ugyanakkor egyelőre nem érkezett jelzés arról, hogy Vlagyimir Putyin hajlandó lenne elfogadni a Zelenszkij által javasolt találkozót.

Vlagyimir Putyin ma végül elutasította Volodimir Zelenszkij  kezdeményezését. Az orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén kijelentette: „Nem látom okát” egy ilyen találkozónak.

Az orosz államfő a levelet „goromba elemeket tartalmazó” üzenetnek nevezte, és ismét megkérdőjelezte Zelenszkij legitimitását. Arra szólította fel ukrán kollégáját, hogy az alkotmányos keretek között vegyen részt választásokon, hozzátéve, hogy szerinte az a vezető, aki ezeket a kereteket túllépve marad hatalmon, „bitorlóvá válik”.

Putyin azt is állította, hogy Zelenszkij eredetileg egy Kijevben tárgyaló orosz üzletember közvetítésével kezdeményezett találkozót vele. Az orosz elnök szerint azonban ezt követően ukrán dróntámadás érte a luhanszki régióban található Sztarobilszk egyik középiskoláját, amelyben állítása szerint 21 tizenéves vesztette életét. A hírt független forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Beszéde végén Putyin az orosz fegyveres erőkhöz is szólt: „Dolgozzatok, fivéreim!” – üzente a katonáknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG