3p

Több jómódú szomszédja a volt amerikai elnök kilakoltatását kérte a floridai otthonának számító komplexumból. A helyi hatóságok megvizsgálták a kérelmet és nem hagyták jóvá, így a volt elnök maradhat – legalábbis egy darabig.

A floridai Palm Beach illetékes hatóságai hivatalosan is megvizsgálták azt a beadványt, miszerint a kérelmező szomszédok szeretnék kilakoltatni a volt amerikai elnököt a Mar-a-Lago nevű komplexumból, ami gyakorlatilag egy klub - írta a bbc.com.

A portál utalt rá, hogy a szomszédok egy 1993-ban született egyezményre hivatkoztak. Abban az áll, hogy a magántulajdonban lévő luxus birtokot a tagok által üzemeltetett klubbá szervezték. Márpedig a szabály szerint egy ilyen klubban életvitel szerűen lakni csak annak szabad, akinek erre engedélyt adtak korábban. Akkor is csak korlátozott időre, évente háromszor és alkalmanként legfeljebb egy hétre.

Mar-a-lago, a szuper luxus birtok (forrás: BBC)
Mar-a-lago, a szuper luxus birtok (forrás: BBC)

Trump gyakorlatilag folyamatosan itt lakik, amióta januárban elhagyta a Fehér Házat. Illetve elnöki évei alatt nagyon sok időt töltött, sokkal többet, mint amennyit a szabályok engedtek volna. A beadványt benyújtó helyi ügyész szerint csak akkor lehetett volna joga ott tartózkodni, ha a klub hivatalosan az alkalmazottai sorába fogadja és jóhiszemű ingatlan használónak minősíti.

A helyi hatóságok azonban – a volt elnök ügyvédjei által felvetetteket elfogadva - a napokban visszadobták az indítványt. Azzal érveltek, hogy az 1993-as megállapodásban nem tiltják, hogy egy tulajdonos az ingatlanban lakjon. Utalnak arra is, hogy Trump hosszú időn át való ott tartózkodása alatt a helyi hatóságok soha sem tiltakoztak ez ellen. Azt is hozzáfűzték, hogy a politikus nem a vendégszobákat, hanem az úgymond tulajdonosi lakosztályt használta és szerintük az nem esik semmiféle korlátozás alá. Megemlítették még, hogy Trump hivatalos alkalmazott volt, mert mint írták: ő volt a klub elnöke, s ezzel eleve jogot formálhat az ott lakásra.

A tiltakozó szomszédok attól tartanak, hogy luxus ingatlanjuk értéke csökkenni fog az által, hogy egy ilyen, milliók által támadott személy lakik a környékükön. Vitájuk évek óta tart Trumppal és folyamatosan azt hangoztatják, hogy Trump hívei – részben az elnök által feltüzelve - majd meggondolatlan cselekedetre ragadtatják magukat, s ennek a szomszédok látják a kárát.

Mint pár hete megírtuk, illusztris emberekkel nőtt a floridai ingatlankeresők köre: a Trump család egyre több tagja ezekben a napokban vett vagy keresett megfelelő hajlékot. Talán nem véletlenül nem túl messze Donald Trump ottani főhadiszállásától. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG