3p
A nejlonzacskókra és a szívószálakra is nemet mondanak. 2020 végére minden nagyvárosban életbe lép a tilalom, 2022-re pedig a kisebb városaikban is.


Kína, a világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználója bejelentette, hogy a tervek szerint 2020 végére nagyvárosaiban, 2022-re pedig minden városában betiltja a nem lebomló műanyagzacskókat. A kínai vendéglátóhelyeken az egyszer használatos műanyag szívószálak használatát is megtiltják.

Az ázsiai ország évek óta küszködik azzal, hogy 1,4 milliárd polgára által termelt szemetet kezelni tudja. Az ország legnagyobb szemétlerakó helye, amely mintegy száz futballpálya nagyságú, máris megtelt, holott még 25 évig akarták használni - emlékeztetett a BBC News cikke. Kínában 2017-ben 215 millió tonna városi háztartási hulladékot gyűjtöttek be. Az újrahasznosításról azonban nem állnak rendelkezésre adatok.

Az Oxfordi Egyetem online kiadványa, az Our World in Data (Világunk adatai) szerint 2010-ben Kínában 60 millió tonna műanyag hulladék keletkezett, az Egyesült Államokban pedig 38 millió tonna. A 2018-ban publikált kutatás szerint az előrejelzések 2025-ig hasonló képet rajzolnak ki.

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság vasárnap hozta nyilvánosságra új irányelveit, amelyeket a következő öt évben akarnak megvalósítani. A terv szerint 2022-re az ország minden városában megtiltják a műanyag zacskók használatát. A piacokon ugyanakkor a friss árut még 2025-ig csomagolhatják műanyagba.

A 0,025 mm-es vagy annál vékonyabb műanyagzacskók gyártása és forgalmazása szintén tilos lesz. A vendéglátóiparban az eldobható műanyagok használatát 30 százalékkal csökkentik. A szállodákban 2025-re akarják elérni, hogy ne használjanak eldobható műanyagokat.

Kínában már nem először indítanak kampányt a műanyagok használata ellen: 2008-ban megtiltották, hogy a boltokban ingyen adják a műanyag zacskókat és a legvékonyabb műanyag zacskók forgalmazását is betiltották. Noha korábban Kína volt a legnagyobb műanyag hulladék importőr a világon, 2017-ben bejelentették, hogy megtiltják a külföldről érkező műanyag hulladékok behozatalát.

Ázsiában más országok is fellépnek a műanyag hulladékok ellen: Thaiföldön idén jelentették be az eldobható műanyag zacskók betiltását a nagy áruházakban, és a tilalmat 2021-re az egész országra kiterjesztik. Az indonéz fővárosban, Jakartában szintén betiltják a boltokban, szupermarketekben és hagyományos piacokon a műanyag szatyrokat 2020 júniusáig. Balin pedig már nem lehet műanyag zacskót használni.

A fejlett országok 2018 óta küldenek műanyag hulladékot Malajziába. A helyi hatóságnak azonban komoly problémát okoznak az illegálisan érkező műanyag hulladékszállítmányok. A malajziai környezetvédelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy 150 konténernyi illegális műanyag hulladékot küldenek vissza oda, ahonnan származik, és a jövőben is ezt teszik az illegálisan érkező hulladékkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG