2p
Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem fordít hátat Európának - mondta Boris Johnson brit külügyminiszter.
Kép forrása: EPA

Johnson, aki John Kerry amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Londonban, kedd esti közös sajtótájékoztatójukon kijelentette: érvényt kell szerezni a választók akaratának, amelyet a brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazáson juttattak kifejezésre. A referendumon a többség arra voksolt, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból.

Johnson szerint azonban ez semmilyen értelemben nem jelenti azt, hogy Nagy-Britannia Európából is kilép, hiszen ez földrajzilag, történelmileg, kulturálisan és érzelmileg is lehetetlen lenne.

Visszaköszön a múlt

A brit külügyminisztert ugyanakkor szinte végig arról kérdezték, hogy hajlandó-e bocsánatot kérni azoktól a külföldi politikusoktól, akikről az elmúlt években negatív, nem egyszer mélyen sértő nyilatkozatokat tett.

Johnson szerint múltbeli kijelentéseit kiragadták összefüggéseikből, és az általa tett megjegyzésekből mára egyébként olyan gazdag szótár halmozódott fel, hogy túl sok időt venne igénybe, ha mindenkit minden egyes kijelentéséért megkövetne. Az új brit külügyminiszter botrányairól itt írtunk bővebben is. >>>

De miket mondott?

- A várható demokrata elnökjelölt Hillary Clintont egy elmegyógyintézet szadista ápolónőjéhez hasonlította.

- Barack Obamát azzal vádolta, hogy kenyai származása miatt távolíttatta el a Churchill szobrot a Fehér Házból, mivel a legendás brit vezető hírhedten birodalompárti volt.

Amerika még nem aggódik

John Kerryt a keddi londoni sajtóértekezleten elsősorban Obama azon kijelentéséről kérdezték, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, akkor az Egyesült Államok az EU-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig a sor végére kerülne.

Obama ezt még a népszavazás előtt, áprilisi londoni látogatásán mondta, ezzel is alátámasztva az amerikai kormány álláspontját, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kellene maradnia.

Kerry a keddi sajtótájékoztatón kijelentette: az Egyesült Államok valóban azt szerette volna, ha Nagy-Britannia az unióban marad, de tiszteletben tartja a brit választók döntését. A kétoldalú brit-amerikai kereskedelmi egyezmény ügye egyébként sem időszerű addig, amíg Nagy-Britannia ténylegesen ki nem lép az EU-ból.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG